Ókoreai nyelv(tan)
Múltkori cikkemben a kogurjói és a japán nyelv lehetséges kapcsolatát szemléltettem. Most pedig kicsit közelítünk a jelenhez, és az ókoreai…
Múltkori cikkemben a kogurjói és a japán nyelv lehetséges kapcsolatát szemléltettem. Most pedig kicsit közelítünk a jelenhez, és az ókoreai…
A Puskás Ferenc-díjat 2009-ben alapította a Nemzetközi Labadrúgó-szövetség, a díjat pedig minden évben az a futballista kapja (legyen az férfi…
Az Árnybíró egy Magyarországon talán kevésbé ismertnek számító koreai-japán manhwa, a készítője Jun In Van (윤인완), a rajzoló Jang Kjong…
Új partnerséget jelent be oldalunk, egyben jó szívvel ajánljuk követőinknek a Külügyi Műhely című folyóirat legújabb számát.
A fiúbanda Dynamite című slágerét a legjobb popduó vagy -együttes teljesítményért kategóriában jelölték a 2021-es Grammy-díjra.
Az észak-koreai hatóságok a jövő januárban tartandó 8. pártkongresszus előtt új nemzeti gazdaságfejlesztési célú ötéves tervben javasolandó célok és politikai…
Hong Dzsinjong (홍진영), az ismert troténekes a Chosun Egyetemen írta a mesterszakos dolgozatát, mely azonban a jelek szerint hamisítvány.
A hírek szerint csütörtökön beszélhet először egymással telefonon keresztül Moon Jae In (Mun Dzse In) dél-koreai elnök és Joe Biden…
Egy, a dél-koreai Jeonjuban (Csondzsu) található fegyház vezette be a karaokét az elítéltek számára, ám a döntést közfelháborodás követte, így…
Már csak néhány nap van hátra az amerikai elnökválasztásig, a győztes személy által képviselt politika pedig nagy hatással lesz a…