A Malajziában lévő észak-koreai nagykövetség összes dolgozója elhagyta az országot

A délkelet-ázsiai ország észak-koreai nagykövetségének összes dolgozója és azok családja, körülbelül 30 fő, március 21-én repülőgépre szállt és Sanghaj felé elhagyta Malajziát.

A maláj médiumok és a külföldi sajtó szerint aznap délelőtt a nagykövetség dolgozói egy nagy buszra szálltak és Kuala Lumpur repterén átszálltak egy, a kínai Sanghajba tartó gépre.

A Bernama hírügynökség szerint az észak-koreaiak nem foglalkoztak a riporterekkel, egyszerűen csak felszálltak az FM886-os számú utasszállítóra.

Az észak-koreaiakat szállító repülőgép

Kim Dzsong Ün féltestvére, Kim Dzsong Nam ellen 2017-ben Kuala Lumpurban elkövetett merénylet után Malajzia és Észak-Korea felfüggesztette a két ország között fennálló vízummentességi egyezményt.

A buszra felszállás előtt a nagykövetség megbízottja, Kim Ju Szong rövid tájékoztatót tartott. Kritikus beszédében bírálta az országot és az USA-t. “Malajzia kormányának számolnia kell a jelenlegi helyzet következményeivel” illetve szerinte “A kialakult helyzet az USA förtelmes politikája által létrehozott Észak-Korea-ellenes összeesküvés eredménye”. Ezen kívül a “maláj hatóságok vakon követik az USA-t, és az észak-koreaiak megvezetésével teljesen lerombolta a kétoldali kapcsolatokat”.

A két ország 1973-ban létesített diplomáciai kapcsolatokat, és azóta is jó volt köztük a viszony. Majd a már említett, Kim Dzsong Nam elleni, VX nevű idegméreggel elkövetett merénylet miatt ez a kapcsolat megromlott. Mindkét ország visszahívta a nagykövetét, Észak-Koreában pedig letartóztatták és túszul ejtették az ott tartózkodó maláj állampolgárokat.

A két ország ezután nem küldött nagyköveteket, majd a maláj hatóságok pénzmosás és az ENSZ-szankciók megsértésének vádjával letartóztatták, és kiadták az Egyesült Államoknak a Kuala Lumpurban élő észak-koreai üzletembert, Mun Cshol Mjongot; mire Észak-Korea bejelentette a kapcsolatok megszakítását.

Malajzia kormánya válaszul elrendelte, hogy az észak-koreai diplomaták és családjaik 48 órán belül hagyják el az országot, egyben bezárta a phenjani (phjongjangi) nagykövetségét is.

A Kuala Lumpur nyugati részén, Bukit Damansarában lévő KNDK-nagykövetség előtt különféle médiumok, és riporterek gyűltek össze, de megjelent a rendőrség is.

Forrás: Yonhap News

A Malajziában lévő észak-koreai nagykövetség összes dolgozója elhagyta az országot” bejegyzéshez egy hozzászólás

Új írása

  1. Észak-Korea bekeményít, kérdés, mit ér el vele most. Semmit. A tárgyalások 1-2 év múlva újra kezdődhetnek. eredmény akkor sem lesz, vagy ha lesz, az parasztvakítás lesz Észak részéről. Észak mostani lépései nem buták, beleillenek abba a geopolitikai helyzetbe, amit a kínai-orosz kapcsolatok nem meglepő alakulása eredményezett. Kihasználja a lehetőségeket, Cél: uralmának fenntartása. Csak egy népfölkelés döntheti meg a Kim-dinasztia hatalmát, amit – persze csakis akkor, ha sikeresnek ígérkezik – a két behemót szomszéd is támogatni fog -, mert néha nekik is kínos az északi őrület, amiben ugyanakkor van rendszer és logika. (És Kim jól jön nekik az USA-étvágy mérséklése céljából). Pesszimista vagyok úgy általában a világ jövője szempontjából. És még ez a pandémia is… “Ellenségem ellensége a barátom.” “Franciaországnak nincsenek barátai. Franciaországnak érdekei vannak!” (francia politikus). Ezek az elvek megváltoznak valaha?!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

<span>%d</span> blogger ezt szereti: