„A megújulás velem kezdődik” – lemondott az ellenzék frakcióvezetője
Két hónappal az elnökválasztás előtt Kim Gi Hjon, a Polgári Erő frakcióvezetője bejelentette, hogy lemond.
Két hónappal az elnökválasztás előtt Kim Gi Hjon, a Polgári Erő frakcióvezetője bejelentette, hogy lemond.
A kenőpénzt keveslő elkövető börtön helyett elmegyógyintézetbe kerül.
Tavalyhoz hasonlóan úgy tűnik, idén is elmarad Kim Dzsong Ün újévi beszéde.
Hiába az új típusú koronavírus okozta világjárvány, a Koreai Munkapárt alapításának 75. évfordulóját maszkok és közösségi távolságtartás nélkül ünnepelte Észak-Korea.…
A rövid válasz: nem. Az észak-koreai vezető minden eltűnése vad spekulációkat gerjeszt, azonban a helyzet nem ilyen egyszerű. Halál? Kóma?…
A Rodong Sinmun huszonnégy év után elismerte, hogy az emberek nem képesek ilyesmire.
Kim Dzsong Ün legutóbb szívműtéten esett át, és a jelentések szerint állapota súlyos. A jövővel kapcsolatos spekulációk pedig Kim 31…
A kormánypárt még tovább erősödött, a rebrandingen átesett ellenzék középszerű teljesítményt mutatott. Dél-Korea választott: összefoglaló.
Általában mindenki a kaptafájánál marad, így nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen témában fogok cikket írni a blogra, de a…
Letartóztatták a két határőrt, aki kínai kereskedőktől származó árut csempésztek.