Egyre több alkoholt isznak a koreai nők, kevesebbet dohányoznak, de elhíznak a férfiak

Állítja egy 10,000 emberen végzett hazai felmérés.

Az elmúlt 20 évben jelentősen csökken a dohányzó koreai férfiak száma. Míg 1998-ban a férfilakosság 66.3 százaléka fogyasztott cigarettát, addig ez az arány 36.7 százalékra csökkent. Ezzel szemben nőtt az elektromos cigarettát használók száma – meghaladva a felnőtt lakosság 4 százalékát – illetve azon nők száma is, akik dohányoznak – igaz 20 év alatt csak egyetlen egységet, 7.5 százalékot elérve. Ami a tinédzserek dohányzási szokásait illeti, 2018-ban a fiúk 9.4 százaléka, a lányok 3.8 százaléka dohányzott.

Kang Jae-heon, a Kangbuk Samsung Hospital professzora szerint a kormányzati beavatkozás nagyban hozzájárult a dohányzás visszaszorításához:

„A dohányzók mértéke fokozatosan csökkent az elmúlt 20 évben, azonban az igazi esés 2015-ben történt, amikor a kormányzat megnövelte a dohánytermékek árát.”

Sokkal kevésbé pozitívak azonban az elhízás mértékével kapcsolatos eredmények. A felmérés szerint a harmincas éveikben lévő koreai férfiak 51.4 százaléka elhízott (azon férfiakat sorolják az elhízott kategóriába, akiknél a testtömegindex mértéke meghaladja a huszonötöt). Ennek oka elsősorban a magas kalóriatartalmú ételek túlzott fogyasztása, illetve a testmozgás hiánya. Aggasztó a fiatalokkal kapcsolatos eredmény is: a 19 évnél idősebbek 42 százalékánál magasabb a testtömegindex az egészségesnél – pedig 20 éve csak 25 százalékuk esetében volt ilyen eredmény.

A felmérések alapján a felnőtt népesség –  nők és férfiak együttesen –  csupán 40 százaléka mozog 30 percnél többet naponta. 2005-ben a felnőttek kicsit több mint 60 százaléka végezte el a kötelezőnek ítélt testmozgást.

Nőtt a binge-drinking (rohamivás, vedelés) a felnőtt női népesség körében, elérve a 26.9 százalékot. Ebbe a kategóriába azon embereket sorolják, akik egy alkalommal, két órán belül öt vagy több italt fogyasztanak el, és ezen tevékenységet legalább havonta megismétlik. A férfiak esetében még mindig jelentősen nagyobb az ilyesfajta alkoholfogyasztási szokás, bár az elmúlt években ennek mértéke visszaesett –  50.8 százalékot elérve.

(Korea Times)

Fotó: The Arrival Store

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: