Merre tart Japán és Dél-Korea kapcsolata?

A Koreai Köztársaság és Japán diplomáciai viszonya 1965 óta nem volt ilyen feszült.

A Koreai-félsziget 1010-től 1945-ig tartó japán megszállása és a Dokdo/Takesima szigetek feletti területi viták miatt régóta voltak feszültségek a két ország között, de ezek mostanáig ilyen mértékben nem akadályozták mértékben a kereskedelmi kapcsolatokat és a biztonsági együttműködést.

Mivel magyarázható a konfliktusnak az időzítése? Hogyan lehetséges oldani ezeket a feszültségeket?

A japán-koreai kapcsolatok akkor kaptak komolyabb nemzetközi figyelmet, amikor 2019 júliusában Japán korlátozásokat szabott ki három vegyi anyag, a fluortartalmú poliamidok, a fotorezisztensek és a hidrogén-fluorid dél-koreai exportjára. Ezek az anyagok különösen fontosak Dél-Korea gazdasága számára, mivel szükségesek a félvezetők és az okostelefon-képernyők gyártása során, amelyek az ország legfontosabb exporttermékei közé tartoznak. Japán ezen kívül a kiemelt kereskedelmi partnerei listájáról is eltávolította Dél-Koreát, így Dél-Korea már nem részesül különleges bánásmódban és nem importálhatja nagy mennyiségben ezeket az anyagokat.

A japán kormány szerint ezek a kizátólag nemzetbiztonsági célú inzézkedések azért szükségesek, mert Dél-Korea nem ellenőrzi megfelelően az említett vegyi anyagok újraexportálását és a katonaság által történő kettős felhasználását. A japán média megírta, hogy Dél-Koreából a három vegyi anyag egyike az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankcióinak megsértésével eljutott Észak-Koreába. Dél-Korea ezeket a vádakat határozottan visszautasította, és követelte, hogy Japán bizonyítékokkal támassza alá őket.

Sokak szerint a japán kereskedelmi korlátozások valódi célja Dél-Korea megbüntetése a Mun-kormány közelmúltbeli döntéseiért. 2018 novemberében Mun Dzse In elnök visszavonta az egykori vigaszhölgyek (comfort women) ügyéről szóló egyezményt, amelyet Pak Günhje írt alá 2015-ben. (Az egyezmény a dél-koreaiak körében rendkívül népszerűtlen volt.) 2018 novemberében a Dél-Koreai Legfelsőbb Bíróság kötelezett több japán céget, köztük a Mitsubishi Heavy Industriest, a Nachi-Fujikoshit és a Nippon Steelt arra, hogy kártérítést fizessenek a II. világháború alatt foglalkoztatott kényszermunkások családjainak. A japán kormány tiltakozott ezek ellen a határozatok ellen, arra hivatkozva, hogy sértik az 1965-ben kötött Alapszerződést, amely normalizálta a két ország kapcsolatát a II. világháború után, és amely Japánt egy 800 millió amerikai dollár értékű kártérítés fizetésére kötelezte.

A dél-koreai kormány jelenleg arra készül, hogy a korlátozásokra válaszlépésként eltávolítja Japánt a kiemelt kereskedelmi partnerek listájáról, valamint augusztusban bejelentette, hogy nem újítja meg a Megállapodást a Katonai Információk Általános Biztonságáról (GSOMIA); ez a döntés az USA-Japán-Dél-Korea trilaterális együttműködést is komolyan akadályozza Észak-Koreával szemben. 2019 szeptember 11.-én pedig a Koreai Köztársaság panaszt tett a WTO-nál, amely szerint a japán kereskedelmi korlátozások diszkriminatív válaszlépés a Legfelsőbb Bíróság döntéseire.

A feszültségek azóta sem tűnnek enyhülni: a dél-koreai állampolgárok bojkottálni kezdtek több japán terméket, például sör-és és autómárkákat, a testvérvárosi programokat jelenleg szüneteltetik, és több repülőgépjáratot lemondtak. Az is borzolta a kedélyeket, amikor Dél-Korea panaszt tett a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál a közelgő 2020-as tokiói olimpia helyszínein használt “felkelő nap” zászlók miatt (a zászlót a Japán Birodalmi Hadsereg használta a megszállás idején).

Miért most kerültek felszínre ilyen drámai módon ezek a problémák?

A Torontói Egyetemen politikatudományt oktató I Szünghjok (Seung Hyeok Lee) azt mondja, hogy a válasz a két ország eltérő tapasztalataiban található meg a hidegháború után. Dél-Koreában, miután 1988-ban véget ért a katonai rezsim, a demokratizáció és a szociális igazságtétel fontossága jelentősen megnőtt, és a demokratizáció új tereket nyitott azok számára, akiknek az 1965-ös Alapszerződés nem nyújtott megfelelő igazságtételt. Ugyanekkor Japánban Hirohito császár 1989-ben bekövetkezett halála után az országnak először szembe kellett néznie a saját háborús örökségével, azután pedig az Abe-kormány szabadulni is igyekezett attól.

A Kyoto Sango Egyetem professzora, Kazuhiko Togo szerint

“sok koreai érzi úgy, hogy az Alapszerződés már nem legitim vagy releváns a két ország modern viszonyai között (…), és egy bizalomra és megértésre épülő kapcsolat érdekében ezt Japánnak is érdemes lenne elfogadnia.”

Mivel a tavalyi évben Tokió és Szöul stratégiai nézetei Észak-Koreával kapcsolatban megváltoztak, a két ország diplomáciai ösztönzői leszűkültek a történelmi problémák megoldására. a 2017 során tapasztalt bizonytalan biztonsági helyzet Japánnak és Dél-Koreának is erős okokat adott az együttműködésre: mindkét ország támogatta a határozott szankciókat, az információmegosztást és az Egyesült Államokkal közös trilaterális katonai gyakorlatokat. A védelmi együttműködés érdekében szükség volt rá, hogy a történelmi sérelmek a háttérben maradjanak.

Miután a Mun-kormány 2018-kezdetén aktív olimpiai diplomáciát kezdett folytatni és Donald Trump elnök felvette a kapcsolatot Kim Dzsong Ün észak-koreai vezetővel, Japán és Dél-Korea stratégiája elkezdett távolodni egymástól. Mun Dzse In Korea-közi békülést kezdeményezett, de Abe miniszterelnök kijelentette, hogy számára “az elrabolt japánok fontosabbak, mint a nukleáris fenyegetés”. Japán fenntartotta a keményvonalas álláspontot Phenjannal szemben, és kiszorult a fontos tárgyalások fősodrából.

Arra, hogy a feszültségek feloldódnak még Abe és Mun hivatali ideje alatt, mostanra jelentősen csökkentek az esélyek. Mivel az Egyesült Államok a Trump-adminisztráció alatt nem vállalja azt a békítő, vitaközvetítő szerepet, amelyre régebben Szöul és Tokió is számíthatott volna, jelenleg nincs harmadik fél, aki aktívan segítene közvetíteni a felek között – de ez nem biztos, hogy így is marad.

Peking még az idei év során vendégül fogja látni mindkét államfőt egy trilaterális találkozón. Kína számára ugyanis életbevágó, hogy a térség stabil maradjon, hogy az ország nyugodtan tudjon a saját problémáira koncentrálni az Egyesült Államokkal. Így tehát valószínű, hogy vállalni fogja a mediátor szerepét. Ironikus módon Kína számára jelenleg kiemelten fontos, hogy kibékítse egymással az USA két legnagyobb Kelet-Ázsiai szövetségesét.

Forrás: EastAsiaForum

Fotó: Reuters

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: