Elkezdték eltüntetni a Kim Dzsong Ün hamis lányáról a nyilvánosság elé került felvételeket
Az 1984-et idéző eseménysornak lehetük tanúi.
Az 1984-et idéző eseménysornak lehetük tanúi.
A tőzsdén lépéseket tevő nyert, a pilates oktató vesztett. De miről is szól a K-alakú visszalendülés?
A reakciós ideológiákat és kultúrát elítélő törvénnyel effektíve betiltják a hallju (한류), a koreai kulturális hullám terjesztését. A déli éneklés…
A kenőpénzt keveslő elkövető börtön helyett elmegyógyintézetbe kerül.
Múltkori cikkemben a kogurjói és a japán nyelv lehetséges kapcsolatát szemléltettem. Most pedig kicsit közelítünk a jelenhez, és az ókoreai…
Egy, a dél-koreai Jeonjuban (Csondzsu) található fegyház vezette be a karaokét az elítéltek számára, ám a döntést közfelháborodás követte, így…
Egyelőre nem tudni mi okozta a haláleseteket, ahogy az oltások és a halálozások közötti közvetlen kapcsolatos sem állapították meg, ám…
Olvasóink többször is jelezték, hogy kíváncsiak arra, milyen változásokat hozott a koronavírus-járvány Dél-Koreában, illetve az ott élők mindennapjaiban. Épp emiatt…
A három napos ünnepi időszak lezárására a Koreanista hírportál egy rövid betekintőt kíván nyújtani olvasóinak az egyik legfontosabb koreai ünnep…