Távoztak a kapcsolattartó irodából az észak-koreaiak

Kim Dzsong Ün és Donald Trump sikertelen csúcstalálkozója óta majdnem egy hónap telt el. Azóta nem látott napvilágot információ a két állam közti tárgyalásokról, ugyanakkor az észak-koreai képviselet távozása Keszongból nem sejtet komoly előrelépést.

A mintegy tizenöt főből álló észak-koreai képviselet felsőbb utasításra hagyta el a tavaly megnyitott, Észak-Koreát és Dél-Koreát összekötő keszongi (kaesongi) kapcsolattartó irodát – közölte a Yonhap News a dél-koreai Egyesítési Minisztérium miniszterhelyettese, Cshon He Szong (Chun Hae-sung) nyilatkozatára hivatkozva.

Kaesong
Keszong belvárosa. (Via Btxtsf/Wikimedia Commons)

A miniszterhelyettes sajnálatosnak nevezte a történteket, és kifejtette, hogy az észak-koreai képviselőkkel együtt távozott Cson Dzsong Szu (Jon Jong-su), a KNDK delegációjának vezetője is, így a héten esedékes értekezlet megtartására sem kerülhet sor. Reményét fejezte ki továbbá az iroda működésének mielőbbi folytatása iránt.

Im Ül Cshol (Lim Eul-chul), a Kjongnam (Kyungnam) Egyetem professzora úgy véli, a lépés Észak-Koreától nyomásgyakorlási kísérlet, a cél pedig, hogy Dél-Korea játsszon aktívabb szerepet a denuklearizációs egyezség tető alá hozásában, segítsen elérni, hogy az Egyesült Államok engedékenyebb legyen Észak-Koreával szemben.

One thought on “Távoztak a kapcsolattartó irodából az észak-koreaiak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük