A vírus drasztikus változásokat hozott az amúgy is sok esetben kevésbé stabil környezetben élő bevándorlók számára.
Dél-Koreában közel 2,5 millió bevándorló él, ezen 2,5 millió fő hozzávetőlegesen fele Kínából és Vietnámból, míg egy további jelentős része a Fülöp-szigetekről és Bangladesből érkezik. A fejlődő országokból beutazó bevándorlók legtöbb esetben fizikai munkát végeznek Dél-Koreában, céljuk pedig önmaguk fenntartása mellett legtöbbször az is, hogy bevételük jelentős részét az otthon élő családtagjaik számára küldjék tovább. A fizetésük természetesen nem kielégítő, így sok esetben még azon bevándorlók is hónapról hónapra élnek, akik családtagjaikkal együtt érkeztek az országba.
A koronavírus-járvány ezen csoport munkahelyeit különösen is érintette, a Korea Times pedig megkeresett néhány személyt, akik – nevük megváltoztatása mellett – elmesélték saját történetüket és nehézségeiket.
A Fülöp-szigetekről érkezők Jose például egy hajógyártó cégnél dolgozott Mokpoban, ám a cég júliusban csődöt jelentett, így az elmúlt két hónapban egyáltalán nem volt bevétele. Saját magán túl családja miatt is aggódik, ugyanis a havonta megkeresett 1.8 millió von összegből átlagosan 1.4 milliót felesége és gyermeke számára küldött el.
„A család most megtakarításból él, viszont ez nem tudom meddig mehet így. Mindenképp pénzt kell keresnem, hogy küldeni tudjak számukra a közeljövőben.”
A jövő hét során Jose egy állásinterjún fog részt venni, ám a lehetőség kevésbé motiválja, ugyanis attól tart, hogy megsérülhet az olajjal és kémiai anyagokkal foglalkozó cégnél. Ennek ellenére Jose nem hagyja ki az alkalmat, ugyanis a lehetőségek hiánya miatt már bármilyen opciót megfontol.
Ennél kevésbé aggasztó a szintén a Fülöp-szigetekről érkező Neil helyzete, akinek továbbra is van állása. Neil Ulsanban dolgozik egy autóalkatrészekkel foglalkozó cégnél, ám a vírus az ő mindennapjait is megváltoztatta.
„Az emberek otthon maradnak, így autókat sem vesznek. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen nincs sok munka. A korábbi 2.4 millió helyett már csak 1.8 millió von a bérem, és mivel jelzálogot is kell fizetnünk, ez az összeg sajnos nem elég.”
Cao koreai nemzetiségű személy, aki nyolc éve érkezett családjával együtt Ansan városába. Miután férje meghalt, egyedül kell nevelnie két gyermekét. Egy telefon akkumulátorokat gyártó cégnél dolgozik, és bár a gyár továbbra is működik, a munkaórák száma jelentősen csökkent – ami Cao esetében nagy pénzveszteséget jelent.
„Aggódom, de egyben hiszem is, hogy minden rendben lesz. Nem tudok azonban nem aggódni a gyermekeim miatt. A lányom digitális oktatásban vesz részt, ám nem tudom mennyire boldogul”
– említi Cao, aki nem tud segíteni a lányának egyrészt gyenge nyelvtudása miatt, másrészt mert minden idejét munkával tölti.
A vírus számos életet forgatott fel, egyben családokat is választott el egymástól. A rendhagyó helyzetben számos külföldi diák is Dél-Koreán kívül ragadt a korlátozások következtében, ám az ő helyzetük a digitális oktatás miatt részben megoldott. Ennek ellenére sokan családjaikkal együtt várják, hogy visszatérhessenek az országba, míg mások a munkalehetőségek miatt várnak a normalitáshoz való visszatérésre.
Forrás: Korea Times
Fotó: Investvine (A fotó csak illusztráció)
