Ilyen volt civilként megélni a koreai háborút

A háború sok esetben veszélyesebb volt a civilek számára: mészárlás, rablás, kilakoltatás, éhínség, kényszerítés várhatott ugyanis a lakosokra. Most többek között egy 92 éves személy számol be tapasztalatairól.

Yoo Young-yeon napjainkban 92 éves, beszámolói szerint pedig 1950. június 25. (a háború kezdetének napja) pontosan úgy kezdődött, mint egy másik átlagos nap. Yoo a megszokott módon házimunkával kezdte a napot, illetve férjével és annak unokatestvérével töltötte a reggelt. Férje a hadseregben tevékenykedett, annak unokatestvére pedig – ahogy később kiderült – a szerveződő Dél-koreai Munkapártban tevékenykedett.

„Minden normálisan indult. Nem tudtuk, hogy bármi is történne. Elvileg volt egy rádiós közvetítés, de mi arról nem tudtunk semmit. A férjem és az unokatestvére együtt reggeliztek, az unokatestvér pedig még vizet is melegített, hogy fürödhessen. Nem sokkal később azonban egy küldönc jött a férjemért.”

Az idős hölgy beszámolói alapján a nap további részében már a repülők zajától zúgott a város, ahogy fegyverek hangja is hallható volt. Kim Ok-hee, aki akkoriban a Chung-Ang Egyetem elsőéves hallgatója volt, hasonló történésekről számol be:

„Nem tudtam mi történik egészen addig, amíg emberek tömegei nem kezdtek beáramlani azon területre, ahol én laktam. Az emberek egyik kerületből mentek gyalog a másikba, majd egyre többen menekültek a fővárosból, ám az én családom Szöulban maradt, ugyanis nem volt hova mennünk. Emellett abban is bíztunk, hogy hamar vége lesz az egésznek.”

Kim Ok-hee családja korábban a mai Észak-Korea területén élt, ám délre menekültek, miután a kommunisták elvették a földeket, továbbá nem biztosították a szabad vallásgyakorlat jogait sem.

f25e71aa-b519-11ea-94a5-08ba74052128_image_hires_153234

A távozás mellett döntött Yoo is, aki 2 éves lányával, illetve az egy hónaposnál is fiatalabb fiúgyermekével délre menekült, eljutva a későbbiek során Puszánba. A háború ideje alatt csak egyszer tért vissza Szöulba, amikor úgy tűnt, hogy a déli szövetségesek képesek lehetnek az egységesítésre, ám ezt követően újra a félsziget déli csücskébe kényszerült. Puszán volt gyakorlatilag az egyetlen olyan nagyobb város, ahol az északiak nem voltak képesek pusztítást végezni, így mondhatni a helyszín menedék lett a Szöulból elmenekülő sokaság számára.

„Nem messze a házunktól volt a hadifoglyok tábora: érdekes, hogy a kommunizmust ellenző, illetve azt azt támogató személyek is voltak a területen. A kommunizmust ellenzőket később elengedték, az emberek pedig ételt és szállást adtak nekik, hisz nem volt hova menniük.”

A Szöulban maradt személyek sokkal nehezebb helyzetben voltak: sok esetben apró dolgok miatt akár az életük is veszélybe került, ahogy az sem volt mindegy, hogy milyen tevékenységet folytattak, illetve milyen ideológiát képviseltek a családtagjaik. A kommunista katonák kifosztották a házakat – Yoo beszámolója szerint az utolsó szem rizst is ellopták –, ahogy gyakran fenyegették a lakosokat, ami sok esetben kivégzéssé fajult.

A már korábban említett Kim Ok-hee ugyanazt tapasztalta Szöulban, mint a családja korábban Észak-Koreában. Az ételosztás jegyrendszer alapján kezdett működni, ahogy egyre inkább nőtt az ideológiai nyomás is a lakosokon.

„Folyamatosan az utcákon voltam, mindenhol bujkáltam. A nyár borzasztóan meleg volt. Az utcákon holtestek feküdtek, kukacok és legyek járták őket körül. Emlékszem, hogy mikor a holtesteket néztem, mindig azért imádkoztam, hogy nehogy a barátaim vagy ismerőseim testét lássam.”

Szeptember 28-án a szövetségesek visszafoglalták Szöult, ám 1951. január 4-én kínai segítséggel az észak-koreai hadsereg újra elfoglalta a dél-koreai fővárost. Ekkor távozott Kim is családjával együtt.

„Napokig kellett gyalogolnunk, majd jó pár vonaton is ültünk, végül pedig eljutottunk Puszánba. A háború vége előtt visszatérhettünk Szöulba, ám már semmi nem volt ugyanolyan: a város romokban hevert, rengeteg ismerősöm elhunyt. Akkora tragédia volt… ha rágondolok, csak hálás tudok lenni az Istennek, hogy túléltem.”

1950-ben hozzávetőlegesen 30 millió fő élt a Koreai-félszigeten, a háború pedig 3.5 millió civil áldozatot követelt: ezen személyek életüket vesztették, megsérültek vagy eltűntek a háború következtében. Ezen felül a dél-koreai katonák közül 600 ezer személy, az észak-koreai és kínai közös csapatok közül hozzávetőlegesen 920 ezer személy vesztette életét vagy tűnt el.

Forrás: Korea Herald

Fotó forrása: Yonhap, AFP

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: