Kim Jo Dzsong elrendelte a disszidensek családjainak vigasztalását

Kim Jo Dzsong (김여정, 金與正), az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Ün lánytestvére és a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának első alelnöke elrendelte, hogy a tisztviselők országszerte tartsanak “oktatást és bátorítást” a Dél-Koreába menekült észak-koreaiak családjainak.

Észak-Korea nemrégiben “emberi hulladék”-nak nevezte a disszidenseket, és nagyszabású lejáratókampányt indított ellenük. Eközben azonban a hatóságok vigasztalják az érintett családokat, akik a jelen helyzetben elszigetelve érezhetik magukat; ennek célja vélhetően az, hogy a családok ne forduljanak el a rezsimtől.

Tüntetés
A Koreai Szocialista Női Szövetség által tartott tüntetés a disszidensek ellen. A felirat: “Szakítsuk szét a ‘disszidens’, népet eláruló emberi hulladékokat!” Fotó: Rodong Sinmun via DailyNK.

Kim szerint azok akik Dél-Koreába disszidálnak, szégyent hoznak az országra és családjaikra, de ettől még nem megengedhető, hogy a közvetlen családtagok és rokonok szenvedjenek vagy szigetelődjenek el egyesek cselekedetei miatt.

A parancs megjegyezte továbbá, hogy “a disszidensek családjai, amíg hűek maradnak a párthoz, bátornak kell lennünk, hogy befogadjuk őket és a párt szoros ölelésébe fogjuk, ezzel is tovább erősítve szocializmusunk alapjait”.

A parancs arra biztatja a tisztviselőket, hogy keressék fel a disszidensek családjait, amelyek hűek maradtak, és ajánljanak “anyagi és politikai biztatást”

A rendeletet alighanem annak fényében hozták, hogy az érintett családok lelkileg elbátortalanodhattak az észak-koreai menekültek által terjesztett propaganda szórólapok ellen tartott, országszerte megrendezett tömegtüntetések hatására. A parancs alighanem a társadalmi kohézió megszilárdítására hivatott széleskörű erőfeszítés része lehet.

Ez alighanem azt mutatja, hogy a hatósaágok aggódhatnak, hogy még több ember hátat fordíthat a rezsimnek az események hatására.

A parancs szerint a tisztviselőkenk jelentést is kell írniuk ennek eredményeiről és belső csatornákon a pártszervezet részlegeihez kell juttatniuk ezeket. Tehát feltételezhető, hogy amennyire lehet, titokban akarják tartani a nyilvánosság előtt az adatokat.

A párt tisztviselői kerületi és megyei szinten fogják végiglátogtni az összeírt családokat, jogi tisztviselőkkel és az inminbanok (Észak-Korea legkisebb, szomszédsági méretű adminisztratív szevezete) vezetőivel karöltve

Hörjongban, Észak-Hamgjong tartományban — ahol sok ilyen érintett család él — kisebb ajándékokat is osztogatnak majd; egy üveg alkoholt, 500 gramm sertéshúst, 500 gramm rágcsálnivalót és egy csomag cukorkát.

Forrás: DailyNK

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: