Vissza akarják pénzüket az egyetemi diákok Dél-Koreában

A világjárvány értelemszerűen az egyetemi félév rendjét is felforgatta.

Az egyetemek többsége elhalasztotta a félévkezdést néhány héttel, míg több felsőoktatási intézményben online kurzusokat vezettek be a személyes órarészvétel helyett. A diákok mégis úgy érzek, hogy a jelenlegi helyzet sérti a tanuláshoz való jogukat, így többek között egy petíciót küldtek el az Elnöki Hivatal számára, összesen 74,400 hallgató által aláírva.

Véleményük szerint a rövid idő alatt elkészített online kurzusok minősége magától értetődően gyengébb az egyetemen megszokottnál, továbbá számos gyakorlati képzés is elmarad, emiatt pedig kompenzációt kérnek a befizetett egyetemi költség részleges vagy teljes visszanyerése által.

27 egyetem érdekképviselete fordult az Elnöki Hivatalhoz az ügyben a hét során: állításuk szerint az általuk megkérdezett 12,000 hallgató közel 84 százaléka véli úgy, hogy vissza kellene kapniuk az általuk befizetett összeg legalább egy részét. Ezen felül az online fórumokon is erőteljesen jelen vannak a visszafizetéssel kapcsolatos hírek és beszélgetések.

A helyzetet nehezíti, hogy az oktatási minisztérium szerint a kormányzat nem tud ilyen kérdésekbe beleszólni, a pénzügyeket ugyanis maguk az egyetemek intézik. A felsőoktatási intézmények többsége egyelőre negatívan szemléli a diákok igényeit, mivel szerintük az egyetemek bevétele annyira alacsony, hogy egy visszafizetési hullám akár azok működését is veszélybe tenné. További probléma, hogy nem teljesen egyértelmű, kiknek és milyen összeget lenne szükséges visszatéríteni, hisz a gyakorlati képzéseket végzők sokkal többet vesztenek, mint az elméleti diszciplínák résztvevői.

Korea Times
Fotó: International Business Times (csak illusztráció)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük