Miért nem vonzó az észak-koreai rezsim számára az atomfegyverek leszerelése és a demokratizálódás?

Sokan nem értik a Koreai-félsziget helyzetét nem ismerők közül, hogy miért nem lázad fel Észak-Korea népe az őket sanyargató Kim-dinasztia ellen. Miért nem fogadja el az atommentesítést és a demokratizálódást, mikor gazdaságilag is egyértelmű haszna származna belőle?

Dél-koreaiak tüntetnek az atommentesítés nélküli békeszerződés ellen. Forrás: Liberty Korea Post

Egyrészt az észak-koreai uralkodó elitnek egy esetleges hatalomváltás (mondjuk egy demokratikus fordulat / országegyesítés) esetén nem lenne biztosítva a túlélése. Hiszen mi gátolná meg a következő kormányzatot attól, hogy ezeket a tisztviselőket az elkövetett bűneikért börtönbe vagy bitófa alá állítsa? A nyugati típusú kormányok esetén néhány évente kormányváltás szokott lenni és ez illetve a közhangulat jelentős hatással lehet az írott nemzetközi szerződésekre is.

De ha ezeknek a tisztviselőknek nem is, a népnek érdeke lenne egy demokratikus-gazdasági átalakulás? Nos, azoknak akik a kínai csempészetből élnek, abból szerezték a vagyonukat, ez nem feltétlen igaz, mert egy új kormányzat jóval szigorúbb határőrizettel is járna – márpedig Észak-Koreában nagyon sokan élnek a kínai határon való csempészésből. Ez egy olyan tevékenység amit a jelenlegi rezsim hivatalosan tilt, de inkább tűr. Különösen, mert a határőrök és a hivatalnokok könnyen lefizethetők, illetve a rezsimnek is van belőle némi haszna.

Az átlag észak-koreainak, illetve annak, aki nem a középosztály tagja, bizonyára jobb lenne a helyzete. Ha az alulról szerveződő kapitalizmus, a piacok kialakítása spontán, alulról szervezve történt meg, akkor miért nem szerveznek egy lázadást is? Ennek főleg a hihetetlenül szoros megfigyelés az oka. A szongbun rendszerben ezt lehetetlen elkerülni. Először is a megyék közötti utazáshoz engedély kell, ha máshová való érkezik egy családhoz vendégségbe, azt be kell jelenteni, nincs kormányfüggetlen média. Azonban hozzá kell tenni, hogy ennek ellenére spontán zavargások mégis kitörtek.

2005 márciusában Phenjanban 60 éve először tört ki zavargás. A Kim Irszen stadionban kezdődött, egy Észak-Korea – Irán világkupa selejtező mérkőzés alatt. Az északi játékos meglökte a szír bírót, leküldték a pályáról, mire kitört az erőszak. A szurkolók üvegeket, köveket, székeket dobáltak az irániakra, és kellett néhány perc a rend helyreállításához. Végül Észak-Korea vesztett 2-0-ra, az erőszak pedig folytatódott. Még a rendőrök és szurkolók közötti összecsapásra is sor került.

A másik hasonló esemény akkor történt, mikor a kormány 2006 és 2007 között sikertelenül próbálta ismét bevezetni a központi elosztórendszert, ami lényegében fejadagokat jelentett, illetve néhány piacot bezártak. Ekkor középkorú nők kezdtek tiltakozni, hogy hagyják őket szabadon kereskedni. (Észak-Koreában a kereskedést a nők végzik, mert a férfiaknak a munkahelyükön kell lenniük.)

Ez ugyan nyíltan kormányellenesnek azért nem nevezhető, és Kim Ir Szen alatt végképp elképzelhetetlen lett volna. Ez jelzi némiképp a központi hatalom csökkenését, de nagyon távol van a hatalom és annak eszméinek nyílt megkérdőjelezésétől.

A demokratizálódás és a denuklearizáció témaköre pedig összefügg. Amíg van atomfegyvere, addig ugyan szankciók is lesznek, de fenyegetésként is tudja használni. És a módszer működik. Ha Észak-Korea nem kap segélyeket, elkezd feszültséget kelteni, fenyegetőzni, rakétát tesztelni és megint kap segélyt. Anélkül, hogy ennek az elosztását bárki felügyelné. Észak-Korea tanult Líbia példájából. Az ottani diktátor, Moammer Kadhafi az amerikaiakkal és más nyugati országokkal való jobb viszony kialakítása érdekében lemondott az atomfegyvereiről. Azonban mikor a saját népe elkezdett fellázadni ellene, a nyugati országoknak nem kellett sok nógatás és a demokratikus eszméket hirdetve a lázadók oldalára állt a diktátorral szemben, és Kadhafi semmit nem tehetett a Nyugattal szemben. Nem csak a hatalmát, az életét is elvesztette.

Mivel az északi kormányzat joggal tart ettől, ezért a közeljövőben nagyon nem valószínű egy denuklearizáció. Legfeljebb nem gyártanak újabb atomfegyvereket és hajtank végre újabb teszteket. De a meglévőkről nem mondhatnak le, mert az északi gondolkodásmódban ez a túlélés záloga.

Forrás: Andrei Lankov: The Real North Korea c. könyv

Miért nem vonzó az észak-koreai rezsim számára az atomfegyverek leszerelése és a demokratizálódás?” bejegyzéshez egy hozzászólás

Új írása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: