Ellenzéki megmozdulások a választási rendszer reformja érdekében
Három kisebb ellenzéki párt, a jobboldali Igaz Jövő Pártja, a baloldali Igazság Párt, és a liberális Demokratikus Béke Párt közösen…
Három kisebb ellenzéki párt, a jobboldali Igaz Jövő Pártja, a baloldali Igazság Párt, és a liberális Demokratikus Béke Párt közösen…
Észak- és Dél-Korea megállapodott a panmindzsoni Közös Őrterület (JSA) akna- és fegyvermentesítéséről, így a világ legmilitarizáltabb demilitarizált övezete felérhet a…
Az elmúlt napokban kisebb csodálkozást váltott ki a hír, miszerint épp, hogy Kína és Vatikán megállapodott a püspökök kinevezéséről, Kim…
Még el sem oszlott a robbantástól felverődött por Punggje (풍계, Punggye) faluban, Trump bejelentette: mégsem találkozik Kimmel. Indoknak azt jelölte…
Észak-Korea 2018. május 23. és 25. között a nemzetközi sajtónyilvánosság előtt meg fogja semmisíteni a Punggje-ri (풍계리) területén található atomkísérleti…
2000-ben Kim De Dzsung (Kim Dae-jung), 2007-ben pedig No Mu Hjon (Roh Moo-hyun) dél-koreai elnök találkozott Phenjanban Kim Dzsong Il…
Még csak két hónap telt el 2018-ból, de a Korea-közi politikai csatározás megbeszélések sorozatába ment át.
Öt északi és öt déli hivatalnok fog találkozni a miniszteri szintű Korea-közi találkozón, amelyet 2015 óta először tartanak meg Panmundzsom…
Hová halad Észak-Korea, és mi történt októberben? Mik az érdekességei a KMP októberi tisztújításának? Miért nyílt kozmetikai termékeket gyártó üzem…
Eddig már legalább annyi jóslatot hallhattunk Észak-Korea várható összeomlására, mint a világvége eljöttére, és a beválásuk is hasonlóan „sikeres” volt.…