Észak-Korea 2018. május 23. és 25. között a nemzetközi sajtónyilvánosság előtt meg fogja semmisíteni a Punggje-ri (풍계리) területén található atomkísérleti telepét. Mielőtt túlzottan optimisták lennénk, ne felejtsük el, hogy majdnem tíz éve, 2008. június 27-én már végrehajtottak hasonlót, igaz, akkor a Njongbjon (녕변) megyei atomreaktor hűtőtornyát repítették a levegőbe hasonlóan szimbolikus módon. Olybá tűnik, ez Észak-Korea atomstop kártyája. Az, hogy ezúttal mi lesz a KNDK következő lépése, az elkövetkezendő júniusi csúcstalálkozón múlik.
Related Posts

Piaci reformok észak-koreai módra
Az eltelt néhány évben az egyre gyakoribb észak-koreai nukleáris és rakétatesztekre egyre súlyosabb szankciók érkeztek. Mégis, Észak-Korea gazdasági felépülése a…

Életfogytig tartó börtönnel fenyegetik a külföldre telefonálókat
Az információ ki- és beáramlása az észak-koreai határon fenyegetést jelent a rezsim hatalmára nézve ezért lépéseket tesznek. hogy blokkolják az…

13-an meghaltak, miközben a Kimek portréit próbálták megmenteni az áradás közepette
Az Észak-Hamgjong tartományban zajló súlyos áradásban késő augusztusban egy tanárokból és diákokból álló csoport életét vesztette egy Hoeryonghoz közeli iskolában,…