Úgy álltak hozzá a meccshez, mint egy háborúhoz – jelzik a dél-koreai futballszövetség tagjai

Történelmi pillanatnak nevezték a Phenjanban rendezett keddi Észak-Korea és Dél-Korea közötti összecsapást. Az egyetlen bökkenő, hogy gyakorlatilag senki sem láthatta.

A összecsapásról kis túlzással annyit tudtak az újságírók és rajongók, hogy 0-0-ra végződött, illetve két-két sárga lapot osztottak ki a csapatok játékosainak. A mérkőzést nem közvetítették élőben, zárt kapuk mögött játszották, de a rajongókon túl külföldi riporterek sem lehettek jelen rajta.

Choi Young-il, a KFA (Dél-koreai labdarúgó-szövetség) alelnökének elmondása szerint olyan volt az egész mérkőzés, mint egy háború:

„Az észak-koreaiak még szemkontaktust sem tartottak, amikor hozzájuk beszéltem, arról nem is beszélve, hogy esetlegesen válaszoljanak.”

Hasonlóan vélekedett a dél-koreai válogatott kapitánya, a londoni Tottenham sztárja, Son Heung-min is:

„Olyannyira agresszív volt a meccs, hogy már önmagában az is eredmény, hogy sérülések nélkül tértünk vissza. Nagyon érzékenyek és agresszívak voltak az észak-koreai játékosok…rengeteg súlyos káromkodás volt részükről.”

Gianni Infantino, a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) elnöke meglepettségének és csalódottságának adott hangot a rajongók hiánya miatt. Hasonlóan vélekedett Choi Young-il is, aki elmondása szerint arra várt, hogy 50.000 észak-koreai rajongó fogja biztatni csapatát.

Az észak-koreai fél megígérte, DVD-felvételt küld a dél-koreai közvetítő számára. Úgy tűnik, az ígéret teljesült is, azonban a KBS az eredeti tervek ellenére mégsem adta le azt – a döntést pedig nem indokolta. A pletykák szerint a döntés oka, hogy a felvétel minősége nem megfelelő. Ezt támaszthatja alá, hogy a Labdarúgó-szövetség szöuli központjába hívta az újságírókat, ahol az egész meccset megtekinthették – igaz HD helyett csak SD minőségben.

Jelen állás szerint mindkét csapatnak reális esélyei vannak a következő fordulóba való továbbjutáshoz. Dél-Korea vezeti a csoportot 7 ponttal, míg Észak-Korea szintén 7 egységgel a második helyen áll. A csoportban Libanon, Türkmenisztán és Sri Lanka játszanak még.

(BBC, Yonhap)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük