„Mindenki betekintést nyerhet a koreai céges életbe” – közeleg a Karriernap az ELTE Koreai Tanszék szervezésében

2019. november 12-én 10 órai kezdettel Karriernapot szervez az ELTE Koreai Tanszék a Bölcsészettudományi Kar F épület Kodály termében (1088 Budapest, Múzeum körút 4/F.). Az eseményt megelőzően Preininger Rebekát, az ELTE Hallgatói Önkormányzat Távol-keleti Intézet tanulmányi referensét kérdeztük az eseményről.

November 12-én kerül megrendezésre a Karriernap a Koreai Tanszéken. Mi az esemény fő célja, illetve milyen részleteket tudsz elárulni róla?

A tanszékünk által rendezett Karriernap legfőbb célja a koreai cégek és az ELTE hallgatói közötti kapcsolati háló megteremtése. A cél inspirálni mind a hallgatók diploma utáni terveit, mind a koreai cégek sikeres működését Magyarországon. A koreai cégek számos esetben nagy múltra tekinthetnek vissza hazánkban, azonban mégis gyakran kevesen tudnak az általuk kínált lehetőségekről. Ezeket szeretnénk bemutatni!

Különböző standok lesznek felállítva, ahol a cégek delegált – magyar és koreai anyanyelvű – tagjaival lehet majd beszélgetni, illetve a céges élet részleteiről kérdezni. Hisszük, hogy az őszinte beszélgetés a már cégnél dolgozók és a munkát keresők között megkönnyíti a választást a sok remek munkahely között.

Az ELTE Koreai Tanszék hallgatóin túl van-e lehetőségük más hallgatóknak, esetleg külsős, már nem egyetemi diákoknak is részt venni az eseményen?

Természetesen. Elsősorban a hallgatóinknak szeretnénk megmutatni, hogy igenis sikeresen el lehet helyezkedni bölcsészdiplomával is egy magas presztízzsel bíró munkahelyen, azonban mindenkinek szeretnénk biztosítani a lehetőséget az egyetemünkön és azon kívül is, hogy betekintést nyerhessenek a koreai céges életbe.

A Karriernapon kívül milyen rendezvényeket szervez még a Tanszék a külvilág számára? 

Tanszékünk Szónokversenyt is rendez, a legközelebbi november 15-én lesz, amelyet most megnyitottunk a nem ELTE-s hallgatók felé is. Takáts Mária tanárnő sokat dolgozott azon, hogy a résztvevők és a nyertesek a versenytapasztalaton túl értékes nyereményekkel is gazdagodjanak.

Diákkonferenciát is szervez a Tanszék, amelynek keretében hallgatóink adhatják elő saját tanulmányaik, kutatásaik eredményeit, főbb tanulságait. Előadásaikat bármilyen Koreához kapcsolathó témában írhatják, így egy sokszínű, informatív képet kaphatnak a jelenlévők a koreai társadalomról, történelemről, politikáról, irodalomról, életmódról.

A 2019-es tavaszi félévben megrendezett konferencián 23 tehetséges, lelkes hallgatónk adott elő. Zsúfolásig volt a terem érdeklődőkkel, akik nem csak ELTE-s polgárok voltak, hanem más egyetem hallgatói, illetve Korea iránt érdeklődő felnőttek is.

Célunk egy széleskörű képet adni az egyre népszerűbbé váló Koreáról; azt szeretnénk, hogy bármilyen érdeklődő akadémiai, kredibilis környezetben informálódhasson a területről. Az előadott anyagokból később az egyetemünk támogatásával konferenciakötet is készül.

Az egyetemi tanulmányaid mellett jelenleg Te is egy koreai vállalkozás csapatát erősíted. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál eddig, illetve mi az, ami miatt a leginkább izgalmas egy ilyen környezetben dolgozni?

Április óta dolgozom velük, és gyakorlatilag kizárólag jó tapasztalatokat tudnék felsorolni. Nyilván az összeszokás időszaka minden munkahelyen nehéz, azonban a mindig tökéletességet és precizitást váró koreaiakkal még inkább rögös az út. De megéri végigmenni rajta! Mivel kultúrájuknál fogva nagyon nyitottak, ezért rajtuk keresztül rengeteg új embert ismerhettem meg, ezzel is építve a szociális hálómat, nem utolsó sorban pedig a koreai nyelvtudásom is fejlesztve. Az sem mellékes, hogy a társasági szokásaikat is napi nyolc órában gyakorolhatom közösen velük.

A novemberi Karriernapon az alábbi cégek lesznek jelen: Shinheung SEC, Hankook Tire, Samsung SDI, Bumchun Precision, MJ Group, Doosan Corporation Europe, DongHyun, LG Electronics. Mindenkit várunk szeretettel!

A fotó a 2018-as Karriernapon készült. A fotó az ELTE BTK Koreai Tanszék tulajdonát képezi.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: