Hatalmas tüntetés Szöulban a Mun-adminisztráció ellen

A szervezők szerint 3 millió résztvevő is lehetett.

A főként idősebb korosztályhoz tartozó tüntetők ellepték a Kvanghvamun körüli teret, a korrupciós botrányokba keveredett igazságügyi miniszter lemondását követelve. A tüntetés szervezői között civil szervezetek, de ellenzéki erők is – például az LKP (Liberal Korean Party) – voltak. Az esemény a szervezők szerint válaszként szolgált arra a szimpátia-felvonulásra, amelyet szombaton szerveztek az igazságügyi miniszter támogatói. A szombaton felvonulók véleménye alapján a Cho Kuk és családja ellen felhozott korrupciós vádak politikai indíttatásúak.

20191003000186_0.jpg
Yonhap

Míg a Cho Kuk minisztert támogatók száma a szervezők beszámolója alapján szombaton az egy milliót is meghaladta, addig az LKP 3 millió résztvevőről beszél a csütörtöki eseményt illetően. A tüntetők koreai és amerikai zászlókat lengetve hallgatták az ellenzéki politikus beszédeit, kifogásolva többek között a jelenegi államvezetés gazdasági lépéseit, Észak-Koreával kapcsolatos politikáját, illetve korrupciós ügyeit.

Cho Kuk igazságügyi minisztert még augusztusban kérte fel a pozícióra az államelnök, pedig akkoriban már vizsgálat alatt volt családjával együtt. Sokak szerint aggasztó, hogy ő vezeti a minisztériumot, amely vizsgálja az ügyét. Tünetéseket okozott az a hír is, mely szerint állítólagosan befolyásán keresztül elérte, hogy lányát egy rangos főiskolára vegyék fel.

(Forrás: Korea Times)

 

One thought on “Hatalmas tüntetés Szöulban a Mun-adminisztráció ellen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük