Magoksza templom – Korea 365

Kim János Korea 365 rovatának harmadik részében a Dél-Cshungcshong tartománybeli Magoksza (마곡사buddhista templom kerül bemutatásra.

A Magoksza (마곡사) buddhista templomot 640-ben alapította egy szerzetes (Jajangyulsa) a Dél-Cshungcshong (South Chungcheong, 충청남도) tartomány egy csodálatos, hegyekkel körülvett völgyben. A körbevett kifejezés itt valóban körbevettet jelent, hisz a környező patakok és dombok egy jin-jang jelet alkotnak. A templomot a történelem szelei, a békétlenség és a háborúk elkerülték, így szinte érintetlen, eredeti állapotában látogatható.

IMG_6642_20140621_janos_kim

A környék valóban csodálatos, a csodához pedig az is hozzátartozik, hogy egy háromnapos úgynevezett Temple Stay (템플스테이) alkalmon, vagyis templomba vonuláson vettem részt filmoperatőrként. Ennek köszönhetően belülről, de kívülállóként is folyamatosan figyeltem a történéseket.

IMG_6794_20140621_janos_kim

A Temple Stay egy elvonulás a világból, a mindennapi rohanásból, egy nagyszerü lehetőség az önmgaunkkal való szembenézésre, illetve egy valódi kikapcsolódásra. Változatos programokon, meditációkon, vagy épp monoton aktivitáson keresztül segít az önértelmezésben vagy akár az imában a velünk állandóan együtt lévő buddhista szerzetes.

IMG_6669_20140621_janos_kim.jpg

A három nap alatt nem fogyasztottunk húst, buddhista étrendet és ízesítést követve ettünk napi háromszor. Az ételek könnyűek, kevésbbé fűszeresek, mégis nagyon finomak voltak. Egyszerű, tradicionális hanok házban való elszállásolásunk is hangulatával, ingerszegénységével az elvonulásban és a merengésben jó segitség volt. A természet közelsége, a csend, a végtelen béke élménye erős emlékként él bennem. Mindazoknak, akiknek Koreába való utazásuk során lehetőségük van ilyen tevékenységekre, jó szivvel tudom ajánlani, hogy látogassák meg a Magoksza templomot.

IMG_6513_20140621_janos_kim

Kim János

마곡사 Magoksa Temple – UNESCO World Heritage

Cim:

966, magoksa-ro, Sagok-myeon, Gongju-si, Chungcheongnam-do

충청남도 공주시 사곡면 마곡사로 966 (사곡면)

Wikipedia:

en.wikipedia.org/wiki/Magoksa

Honlap:

www.templestay.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük