Az eltelt néhány évben az egyre gyakoribb észak-koreai nukleáris és rakétatesztekre egyre súlyosabb szankciók érkeztek. Mégis, Észak-Korea gazdasági felépülése a kétezres évek után jórészt változatlan maradt. Ez részben annak köszönhető, hogy az észak-koreai kormányzat radikális változásokat eszközölt az állami tulajdonú vállalatainak irányításában. Míg a rezsim úgy tűnik, mindent megtesz, hogy fenntartsa a sztálinista imázst, és Kim Dzsongün is valószínűleg úgy gondolja, hogy nem nélkülözheti a szocialista retorikát a legitimációjának kockáztatása nélkül, a valóságban a piacok egyre inkább központi szerepet játszanak az átlagos észak-koreaiak életében. Ennek folytán a rezsim úgy tűnik, alkalmazkodott az új helyzethez és együttműködik a piaci erőkkel és félreállítja a Pártot a gazdasági életben. Ez leginkább a Vállalati Törvény 2014-es módosításában tűnik szembe, amely idén került szélesebb közönség elé, és amely az állami tulajdonban lévő vállalatok vezetőinek szélesebb jogköröket ad, hogy részt vegyenek a külkereskedelemben, vegyesvállalatok létesítésénél és hogy elfogadhassanak befektetéseket magánbefektetőktől. A piaci erők intézményesítése úgy tűnik, segít jobb befektetési környezetet teremteni és így elősegíti a növekedést.
 |
| A törvénymódosítás szövege. Forrás: Yonhapnews |
A pártellenőrzés eltörlése a mindennapi gazdasági életben
Kim Ir-szen alatt Észak-Korea egy nagyon szigorúan központosított parancsgazdaság volt. Az irányítás központosítása az ipari minisztériumok és az állami tervezési bizottság kezében tovább erősödött az 1961-ben bevezetett Teán (대안; Taean) munkarendszerrel, mely a vállalati pártbizottságoknak adta az irányítást a mindennapi döntések meghozatalához. A párttitkár feladata volt vezető szerepet játszani a vállalat munkájában és szigorúan felügyelni a munkásokat a legalsóbb szinteken, az innováció és nagyobb erőfeszítés érdekében, melyet a Párt céljainak eléréshez használhattak fel.
Mégis, a Vállalati Törvény 3. fejezetében (mely a vállalatok irányító szerveire vonatkozik) nincsenek hivatkozások a Teán munkarendszerre. Az új rendszerben a vállalat irányítójának helye egy modern vezérigazgató (CEO; Chief Executive Officer) pozíciójának felel meg; a főmérnök felel a termelésért és a napi tevékenységekért (lényegében egy ügyvezető igazgató) és őt segíti az igazgatóhelyettes. A pártbizottság többé már nem része a gyárirányításnak. Egy korábbi cikkében a Rodong Sinmun úgy fogalmazott, hogy a vállalat igazgatója az „irányítás feje”.
Ez a vállalati igazgatóknak lehetővé tette, hogy teljes mértékben ők irányítsák a vállalataik napi tevékenységeit. A hagyományos, központi tervezéses rendszerben ez az tisztség nem adott nekik több hatalmat, csak a központi bürokráciával civakodhattak a tervezési célok és nyersanyagok fölött. Azonban az új rendszerben a menedzsment szélesebb autonómiát kapott olyan fontos területeken, mint a külkereskedelem és befektetés, és a rezsim úgy tűnik, jogi alapot teremtett az állami vállalatokba történő magánbefektetések számára.
Végrehajtói autonómia
A törvényben kifejtett autonómia az állami és a Párt által működtetett vállalatok számára le egészen a helyi szintekig lehetővé teszi vállalatok létrehozását. A parancsgazdaságban a központi kormányzat megpróbálta monopolizálni a vállalatok létrehozásának jogát és közvetlen ellenőrzést gyakorolni a nyersanyagok felett. Az új rendszerben még a Megyei Népi Bizottságok (a kormányzat legalacsonyabb szintjén) is alapíthatnak vállalatokat.
A tervutasításos gazdaság nem lett hivatalosan eltörölve, formálisan a törvényben marad. Azonban a szerepe jóval inkább szimbolikus, retorikai, mintsem gyakorlati. A régi rendszerben az állam leosztotta a célokat, melyeket tovább osztott egy felügyelő ügynökség, és a vállalat ezután ezeknek a céloknak megfelelően tervezte meg a gyártást. Az új rendszerben a vállalatoknak maguknak kell elkészíteni a saját terveiket „melyeket a körülményeik szerint alakítanak”, hogy teljesítsék a „nép gazdasági tervét”. (31-es cikkely) Az utóbbi még mindig jelen van az észak-koreai propagandában, de a kormányzat valódi befolyása igencsak tisztázatlan. Vannak homályos utalások „a kabinet egyesített vezetésére” és más központi és helyi intézményekre. (51-es cikkely)
Ugyanakkor a törvény kiemeli a vállalatok autonómiáját a tervezést ls a napi tevékenységeket illetően. A törvény megadja a jogot a személyek, ellátmányok és teljesítmény felügyeletére. (29-30-as cikkelyek). Természetesen, hogy fenntartsa a sztálinista képet, a rezsim más kiadványokban azt is hangsúlyozta, hogy ez a reform nem „kapitalista” és nem „más országok” tapasztalatain alapszik.
Míg a központi tervezés szerepe (ha van) ködös is az új rendszerben, törvény jóval pontosabb a külkereskedelmi és vegyesvállalatokat illetően. (37-es cikkely). Belföldi vállalatok megkapták a külkereskedelemben való részvétel jogát, és a külföldi partnerekkel vegyesvállalatok létrehozását – mindez radikális változás az észak-koreai gazdasági politikában. A régi rendszerben a Kereskedelmi Minisztérium irányította és ellenőrizte a kereskedelmet. Ez a rendszer az 1970-es évek közepén kezdett felbomlani és külföldi kereskedelmi cégek egy erős párt, állami és katonai szervezetek kezdték monopolizálni a külföldi pénzek és javak áramlását az országból ki és be. Az új törvény úgy tűnik, eltörölte ezt a rendszert.
Hogy a vállalatok valóban képesek lesznek-e a gyakorlatban is alkalmazni, használni ezeket a jogokat, mint a kereskedelem és a külföldi befektetés, az nem világos. Azonban, legalábbis papíron, Észak-Korea belföldi vállalatai már részt vehetnek „külföldi kereskedelmi tevékenységekben”, és fogadhatnak külföldi befektetési tőkét; korábban a legtöbb vállalatnak nem voltak ilyen jogai. Szóval ez valóban gyökeres váltás. A legradikálisabb változtatások mégis a vállalatok pénzügyi menedzsmentjében történt.
A tőkepiacok de facto elismerése
Észak-Koreában minden bank az állam tulajdonában van, és papíron a magántőke, mint befektetési forrás létezése, egészen mostanáig nem volt elismerve. Valójában a piacokat ritkán tárgyalják a nyíltan hozzáférhető médiában vagy Kim Ir-szen vagy Kim Dzsongil műveiben.
Azonban az éhínség óta az észak-koreai gazdaság sok szektora részlegesen piacosítva lett. Még olyan helyeken is, ahol a piacok és vállalkozások nem láthatóak a felszínen, észak-koreai piacokról készült tanulmányok megerősítik, hogy sok magáncég „pszeudo-állami vállalatként” van nyilvántartva.
A Vállalati Törvény nem ismeri el közvetlenül a magántőke, vagy a vállalkozói réteg (az ún. „pénzmesterek”, koreaiul tondzsu [donju; 돈주] ) létezését. Mégis, a 2014-es törvénymódosítás kifejezetten lehetővé teszi a vállalatok számára a „lakosság fel nem használt pénzének” használatát a tevékenységeik finanszírozására. (38-as cikkely). Ezt júniusban fedezte fel egy dél-koreai újságíró, és vélhetően lehetővé teszi magánszemélyek számára az állami vállalatokba történő befektetést. Korábban az észak-koreaiak készpénzállományát állami bankokba kellett helyezni, mielőtt kiadják állami vállalatoknak támogatás, vagy kölcsön formájában.
Az elmúlt két évtizedben az észak-koreai kormány számos különféle stratégiát alkalmazott , hogy a lakosok pénzét az államkasszába folyassa. Ezek közt van a személyi bankszámla (olyan bankkártyákkal, mint a Náre [Narae; 나래] ) kártya, takarékszámla, és 2009-es reform.
A Náre kártyát az Észak-Koreai Külkereskedelmi Bank bocsátja ki, mely 2013 óta célpontja az amerikai szankcióknak az atomfegyver előállításában játszott szerepe miatt. Ezek a kártyák néhány éve még csak néhány ember tulajdonában voltak, mostanra egész iparággá nőtt. Főként USA dollárral vannak feltöltve és külföldi valutavásárlásra használják, de mobiltelefonok feltöltésére is alkalmas.
 |
| Náre-kártya. Forrás: Asiapress |
Most a rezsim úgy döntött, hagyja a lakosságot közvetlenül a termelésbe fektetni, így gyakorlatilag legalizálva a „pszeudo-állami” magántulajdont. Ha ez igaz, és ha a rezsim nem hatálytalanítja a döntését, Észak-Korea gazdasága egy befektetői hullámnak nézhet elébe, mert több magánbefektető teheti majd meg, hogy új, nagyobb üzleteket hozzon létre az állam fedezet alatt. Azonban külső támogatás nélkül a szükséges hosszútávú infrastrukturális beruházások valószínűleg nem lesznek lehetségesek a források szűkössége miatt.
Hosszú még az út
Az állami tulajdonú vállalatokat érintő ezen módosítások az első lépései egy gazdasági reform felé vezető hosszú útnak. A magántulajdon még mindig illegális és a rezsimnek még módot kell találnia a de facto magántulajdonú üzletek jogainak további bővítésére, hogy biztosítsa a jelenlegi gazdasági növekedés fenntarthatóságát. A Párt, a régi szocialista rend bástyájának eltávolítása a mindennapi gazdasági életből egy egyértelmű lépés a helyes irányba, mert lehetővé teszi a vállalatmenedzsmentnek és a vállalkozók számára, hogy kevesebbet aggódjanak az ideológia miatt. Ugyanakkor ezek a kis, de valós változások valószínűleg beleütköznek majd a kőkemény valóságba, amit a rezsim durva külpolitikája teremtett.
