Piaci reformok észak-koreai módra

Az eltelt néhány évben az egyre gyakoribb észak-koreai nukleáris és rakétatesztekre egyre súlyosabb szankciók érkeztek. Mégis, Észak-Korea gazdasági felépülése a kétezres évek után jórészt változatlan maradt. Ez részben annak köszönhető, hogy az észak-koreai kormányzat radikális változásokat eszközölt az állami tulajdonú vállalatainak irányításában. Míg a rezsim úgy tűnik, mindent megtesz, hogy fenntartsa a sztálinista imázst, és Kim Dzsongün is valószínűleg úgy gondolja, hogy nem nélkülözheti a szocialista retorikát a legitimációjának kockáztatása nélkül, a valóságban a piacok egyre inkább központi szerepet játszanak az átlagos észak-koreaiak életében. Ennek folytán a rezsim úgy tűnik, alkalmazkodott az új helyzethez és együttműködik a piaci erőkkel és félreállítja a Pártot a gazdasági életben. Ez leginkább a Vállalati Törvény 2014-es módosításában tűnik szembe, amely idén került szélesebb közönség elé, és amely az állami tulajdonban lévő vállalatok vezetőinek szélesebb jogköröket ad, hogy részt vegyenek a külkereskedelemben, vegyesvállalatok létesítésénél és hogy elfogadhassanak befektetéseket magánbefektetőktől. A piaci erők intézményesítése úgy tűnik, segít jobb befektetési környezetet teremteni és így elősegíti a növekedést.
A törvénymódosítás szövege. Forrás: Yonhapnews

A pártellenőrzés eltörlése a mindennapi gazdasági életben

Kim Ir-szen alatt Észak-Korea egy nagyon szigorúan központosított parancsgazdaság volt. Az irányítás központosítása az ipari minisztériumok és az állami tervezési bizottság kezében tovább erősödött az 1961-ben bevezetett Teán (대안; Taean) munkarendszerrel, mely a vállalati pártbizottságoknak adta az irányítást a mindennapi döntések meghozatalához. A párttitkár feladata volt vezető szerepet játszani a vállalat munkájában és szigorúan felügyelni a munkásokat a legalsóbb szinteken, az innováció és nagyobb erőfeszítés érdekében, melyet a Párt céljainak eléréshez használhattak fel.
Mégis, a Vállalati Törvény 3. fejezetében (mely a vállalatok irányító szerveire vonatkozik) nincsenek hivatkozások a Teán munkarendszerre. Az új rendszerben a vállalat irányítójának helye egy modern vezérigazgató (CEO; Chief Executive Officer) pozíciójának felel meg; a főmérnök felel a termelésért és a napi tevékenységekért (lényegében egy ügyvezető igazgató) és őt segíti az igazgatóhelyettes. A pártbizottság többé már nem része a gyárirányításnak. Egy korábbi cikkében a Rodong Sinmun úgy fogalmazott, hogy a vállalat igazgatója az „irányítás feje”.
Ez a vállalati igazgatóknak lehetővé tette, hogy teljes mértékben ők irányítsák a vállalataik napi tevékenységeit. A hagyományos, központi tervezéses rendszerben ez az tisztség nem adott nekik több hatalmat, csak a központi bürokráciával civakodhattak a tervezési célok és nyersanyagok fölött. Azonban az új rendszerben a menedzsment szélesebb autonómiát kapott olyan fontos területeken, mint a külkereskedelem és befektetés, és a rezsim úgy tűnik, jogi alapot teremtett az állami vállalatokba történő magánbefektetések számára.

Végrehajtói autonómia

A törvényben kifejtett autonómia az állami és a Párt által működtetett vállalatok számára le egészen a helyi szintekig lehetővé teszi vállalatok létrehozását. A parancsgazdaságban a központi kormányzat megpróbálta monopolizálni a vállalatok létrehozásának jogát és közvetlen ellenőrzést gyakorolni a nyersanyagok felett. Az új rendszerben még a Megyei Népi Bizottságok (a kormányzat legalacsonyabb szintjén) is alapíthatnak vállalatokat.
A tervutasításos gazdaság nem lett hivatalosan eltörölve, formálisan a törvényben marad. Azonban a szerepe jóval inkább szimbolikus, retorikai, mintsem gyakorlati. A régi rendszerben az állam leosztotta a célokat, melyeket tovább osztott egy felügyelő ügynökség, és a vállalat ezután ezeknek a céloknak megfelelően tervezte meg a gyártást. Az új rendszerben a vállalatoknak maguknak kell elkészíteni a saját terveiket „melyeket a körülményeik szerint alakítanak”, hogy teljesítsék a „nép gazdasági tervét”. (31-es cikkely) Az utóbbi még mindig jelen van az észak-koreai propagandában, de a kormányzat valódi befolyása igencsak tisztázatlan. Vannak homályos utalások „a kabinet egyesített vezetésére” és más központi és helyi intézményekre. (51-es cikkely)
Ugyanakkor a törvény kiemeli a vállalatok autonómiáját a tervezést ls a napi tevékenységeket illetően. A törvény megadja a jogot a személyek, ellátmányok és teljesítmény felügyeletére. (29-30-as cikkelyek). Természetesen, hogy fenntartsa a sztálinista képet, a rezsim más kiadványokban azt is hangsúlyozta, hogy ez a reform nem „kapitalista” és nem „más országok” tapasztalatain alapszik.
Míg a központi tervezés szerepe (ha van) ködös is az új rendszerben, törvény jóval pontosabb a külkereskedelmi és vegyesvállalatokat illetően. (37-es cikkely). Belföldi vállalatok megkapták a külkereskedelemben való részvétel jogát, és a külföldi partnerekkel vegyesvállalatok létrehozását – mindez radikális változás az észak-koreai gazdasági politikában. A régi rendszerben a Kereskedelmi Minisztérium irányította és ellenőrizte a kereskedelmet. Ez a rendszer az 1970-es évek közepén kezdett felbomlani és külföldi kereskedelmi cégek egy erős párt, állami és katonai szervezetek kezdték monopolizálni a külföldi pénzek és javak áramlását az országból ki és be. Az új törvény úgy tűnik, eltörölte ezt a rendszert.
Hogy a vállalatok valóban képesek lesznek-e a gyakorlatban is alkalmazni, használni ezeket a jogokat, mint a kereskedelem és a külföldi befektetés, az nem világos. Azonban, legalábbis papíron, Észak-Korea belföldi vállalatai már részt vehetnek „külföldi kereskedelmi tevékenységekben”, és fogadhatnak külföldi befektetési tőkét; korábban a legtöbb vállalatnak nem voltak ilyen jogai. Szóval ez valóban gyökeres váltás. A legradikálisabb változtatások mégis a vállalatok pénzügyi menedzsmentjében történt.

A tőkepiacok de facto elismerése

Észak-Koreában minden bank az állam tulajdonában van, és papíron a magántőke, mint befektetési forrás létezése, egészen mostanáig nem volt elismerve. Valójában a piacokat ritkán tárgyalják a nyíltan hozzáférhető médiában vagy Kim Ir-szen vagy Kim Dzsongil műveiben.
Azonban az éhínség óta az észak-koreai gazdaság sok szektora részlegesen piacosítva lett. Még olyan helyeken is, ahol a piacok és vállalkozások nem láthatóak a felszínen, észak-koreai piacokról készült tanulmányok megerősítik, hogy sok magáncég „pszeudo-állami vállalatként” van nyilvántartva.
A Vállalati Törvény nem ismeri el közvetlenül a magántőke, vagy a vállalkozói réteg (az ún. „pénzmesterek”, koreaiul tondzsu [donju; 돈주] ) létezését. Mégis, a 2014-es törvénymódosítás kifejezetten lehetővé teszi a vállalatok számára a „lakosság fel nem használt pénzének” használatát a tevékenységeik finanszírozására. (38-as cikkely). Ezt júniusban fedezte fel egy dél-koreai újságíró, és vélhetően lehetővé teszi magánszemélyek számára az állami vállalatokba történő befektetést. Korábban az észak-koreaiak készpénzállományát állami bankokba kellett helyezni, mielőtt kiadják állami vállalatoknak támogatás, vagy kölcsön formájában.
Az elmúlt két évtizedben az észak-koreai kormány számos különféle stratégiát alkalmazott , hogy a lakosok pénzét az államkasszába folyassa. Ezek közt van a személyi bankszámla (olyan bankkártyákkal, mint a Náre [Narae; 나래] ) kártya, takarékszámla, és 2009-es reform.
A Náre kártyát az Észak-Koreai Külkereskedelmi Bank bocsátja ki, mely 2013 óta célpontja az amerikai szankcióknak az atomfegyver előállításában játszott szerepe miatt. Ezek a kártyák néhány éve még csak néhány ember tulajdonában voltak, mostanra egész iparággá nőtt. Főként USA dollárral vannak feltöltve és külföldi valutavásárlásra használják, de mobiltelefonok feltöltésére is alkalmas.
'나래카드'의 앞면. 중국인 여행자 제공.
Náre-kártya. Forrás: Asiapress
Most a rezsim úgy döntött, hagyja a lakosságot közvetlenül a termelésbe fektetni, így gyakorlatilag legalizálva a „pszeudo-állami” magántulajdont. Ha ez igaz, és ha a rezsim nem hatálytalanítja a döntését, Észak-Korea gazdasága egy befektetői hullámnak nézhet elébe, mert több magánbefektető teheti majd meg, hogy új, nagyobb üzleteket hozzon létre az állam fedezet alatt. Azonban külső támogatás nélkül a szükséges hosszútávú infrastrukturális beruházások valószínűleg nem lesznek lehetségesek a források szűkössége miatt.

Hosszú még az út

Az állami tulajdonú vállalatokat érintő ezen módosítások az első lépései egy gazdasági reform felé vezető hosszú útnak. A magántulajdon még mindig illegális és a rezsimnek még módot kell találnia a de facto magántulajdonú üzletek jogainak további bővítésére, hogy biztosítsa a jelenlegi gazdasági növekedés fenntarthatóságát. A Párt, a régi szocialista rend bástyájának eltávolítása a mindennapi gazdasági életből egy egyértelmű lépés a helyes irányba, mert lehetővé teszi a vállalatmenedzsmentnek és a vállalkozók számára, hogy kevesebbet aggódjanak az ideológia miatt. Ugyanakkor ezek a kis, de valós változások valószínűleg beleütköznek majd a kőkemény valóságba, amit a rezsim durva külpolitikája teremtett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük