Közlemény a legutóbbi atomkísérlettel kapcsolatban

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ötödik kísérleti atomrobbantása ismét felfűtötte a nemzetközi hangulatot. Az Amerikai Egyesült Államok, az Oroszországi Föderáció, a Kínai Népköztársaság, a Koreai Köztársaság, és Japán egyaránt elítélte az észak-koreai állam atomnagyhatalmi törekvéseit.

Mint az közismert, a Kim Dzsong Ün (김정은) vezette kabinet szembemegy az ENSZ-szankciókkal, amelyek egyébként nem túl hatásosak, és kétséges, hogy Észak-Koreára valós nyomást lennének képesek gyakorolni, az pedig, hogy a Koreai Munkapárt hatalmát ezen tevékenységek aláaknázzák, szinte esélytelen, hiszen a kormánypárt hatalmának megtartása nem ezen múlik.

Az észak-koreai atomprogram, amely egyébként a hajdani vezető, Kim Dzsong Il (김정일) projektjeként indult nem csupán politikai, hanem környezetvédelmi problémák forrása is, és ezúttal az utóbbiakra szeretnénk felhívni a figyelmet: A Koreai-félszigethez egészen közel található bolygónk négy nagy tektonikus lemezének találkozása (Eurázsiai-lemez, Észak-amerikai lemez, Fülöp-lemez, Csendes-óceáni lemez) ez a legutóbbi atomkísérlet pedig elképzelhető, hogy szerepet játszott a Kínában, Japánban és Koreában napokban lezajlott 5.4 magnitúdójú földrengésben.

Kutatók megállapították azt is, hogy a koreaiak szent hegyeként tisztelt Pektu (백두) 1903 óta szunnyadó rétegvulkán ismét kitörhet, ha a Koreai NDK folytatja az atomkísérleteket. Ezenkívül fontos szót ejteni arról is, hogy az ilyen és ehhez hasonló tevékenységekben súlyos károkat szenvedhet a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság állat- és növényvilága.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük