Észak-koreai katonák is harcolnak orosz oldalon az orosz-ukrán háborúban
A KNDK már korábban is nyújtott támogatást fegyverszállítmányok formájában, de mostanra katonákat is küldtek a frontra.
A KNDK már korábban is nyújtott támogatást fegyverszállítmányok formájában, de mostanra katonákat is küldtek a frontra.
Még év elején, február környékén megjelent az észak-koreai külügyminisztérium oldalán a himnusz egy új, módosított verziója.
Egy kínai művészeti társulat látogatott Észak-Koreába, hogy részt vegyen a Phenjan és Peking közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját ünneplő…
Dél-Korea sikeresen pályára állította második katonai kémműholdját, néhány nappal azután, hogy Észak-Korea megerősítette, hogy idén több felderítő műholdat is fel…
Az 1984-et idéző eseménysornak lehetük tanúi.
A délkelet-ázsiai ország észak-koreai nagykövetségének összes dolgozója és azok családja, körülbelül 30 fő, március 21-én repülőgépre szállt és Sanghaj felé…
A reakciós ideológiákat és kultúrát elítélő törvénnyel effektíve betiltják a hallju (한류), a koreai kulturális hullám terjesztését. A déli éneklés…
A kenőpénzt keveslő elkövető börtön helyett elmegyógyintézetbe kerül.
5-én megkezdődött Észak-Korea legnagyobb politikai rendezvénye, a Munkapárt 8. Kongresszusa.