Már csak néhány nap van hátra az amerikai elnökválasztásig, a győztes személy által képviselt politika pedig nagy hatással lesz a következő négy évben a Koreai-félsziget életére is, illetve Dél-Korea külpolitikai ügyeire. De vajon melyik jelölt sikere az előnyösebb koreai szempontból?
Ezen kérdésre igyekezett választ találni az AmCham Korea (Amerikai Kereskedelmi Kamara) szervezésében megvalósuló webinar eseményen is több koreai kutató, akik egyrészt megvizsgálták, hogy milyen változások következtek be az elmúlt 4 évben Trump-adminisztrációja által a Koreai-félsziget ügyeiben, másrészt megpróbálták felvázolni, hogy a két különböző végkimenetel esetében hogyan alakulhat a következő időszak.
Észak-Korea szempontjából jobb lehet Trump
A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központ (CSIS) tanácsadója, Victor Cha (Victor Csha) szerint a progesszívek jelentős része egy újabb Trump-adminisztrációt szeretne látni az Észak-Koreával való kapcsolatok stabilizálódása érdekében. Cha szerint Trump nagyon proaktívan állt hozzá az észak-koreai kérdéshez, hajlandó volt időt és energiát fektetni az ügybe, ám nem tudott áttörő sikert elérni.
„Egy, a Trump kampányhoz szorosan kapcsolódó személytől hallottam, hogy győzelem esetén Trump azonnal negyedik csúcstalálkozót akar Észak-Koreával, mivel be szeretné fejezni azt, amit Szingapúrban, majd Hanoiban sem sikerült.”
Victor Cha
Épp emiatt a tanácsadó szerint a koreaiak, akik aktív és mély diplomáciai lépéseket várnak az északi szomszéd irányába, mindenképp örülhetnek Trump esetleges győzelmének, ugyanis a Biden-adminisztráció valószínűleg másképp fog hozzáállni a kérdéshez. Egyrészt meg kell említeni, hogy a demokrata párti jelölt győzelme esetén az újdonsült elnöknek valószínűleg sok más, sürgősebb elfoglaltsága adódhat, másrészt szigorúbban is állhat hozzá a kérdéshez az Obama-adminisztrációhoz hasonlóan, ahol Biden alelnökként tevékenykedett. (Szerk. érdemes visszatekinteni az október 22-én megtartott második amerikai elnökjelölti vitára, ahol Biden gyakorlatilag Hitlerhez hasonlította az észak-koreai vezetőt, illetve egyfajta csalóka álcának nevezte Kim Dzsong Ün pozitív hozzáállását Trumphoz. Ezzel szemben a hivatalban lévő elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy maga Obama is elmondta neki kinevezési ünnepsége során, hogy az Észak-Koreával való fegyveres konfliktus gyakorlatilag elkerülhetetlen, ám mégis sikerült relatív stabilitást hozni az elmúlt időszakban)
Az online esemény során a szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy Biden győzelme esetén nem kizárható az észak-koreai provokáció: szerintük az észak-koreai vezetés épp egy ilyesfajta krízis generálása által hívhatja fel magára a figyelmet, illetve érheti el azt, hogy az Egyesült Államok mégis a legfontosabb ügyek közé sorolja Észak-Koreát.
A szövetség szempontjából jobb lehet Biden
Az Észak-Koreával kapcsolatos előrelépések ellenére sokak szerint rendkívül rossz irányba haladt a Dél-Korea és Egyesült Államok közötti szövetség az elmúlt négy évben. A Trump-adminisztráció alatt több konfliktus is felültötte a fejét ugyanis, a legkomolyabb vita pedig az úgynevezett védelmi pénzeket illetően merült fel, miután az elnök szerint Dél-Koreának jelentősen több pénzt kellene fizetnie a katonai szövetség érdekében. Bár az ország kész volt 8 százalékkal megnövelni kiadásait az Egyesült Államoktól kapott védelem érdekében, a megfelelő megállapodás mégsem született meg, Biden érkezése pedig egy sokkal kooperatívabb hozzáállást hozhat, a napirendre a védelmi pénzek helyett fontosabb ügyeket helyezve.
„Biden elnöksége egy hagyományosabb, pozitívabb, előrelátóbb együttműködést biztosíthat akár Koreát illetően, akár Japán vagy az európai szövetségesek tekintetében.”
Victor Cha
Az elmúlt időszakban a koreaiak joggal érezhették azt, hogy a két ország közötti szövetség az Egyesült Államok számára csak egyfajta pénzügyi vagy tranzakcionális kapcsolat, így akik a Trump előtti hangulatot kívánják újra megtapasztalni, azoknak érdemes a demokrata párti jelöltnek szurkolniuk. Az eseményen szereplő elemzők is egyetértettek abban, hogy Trump túl erősen konfrontálódott saját szövetségeseivel, illetve félreértelmezte az amerikaiak jelenlétét Dél-Koreában: ez a jelenlét ugyanis nem arról szól, hogy az USA katonai csapatai megvédik a koreaiakat, hanem sokkal inkább egy egyenrangú szövetségről, mely mindkét fél érdekét szolgálja. Biden érkezése egyfajta normalitást hozhat a diplomáciában, illetve sokkal barátibb hangulatot Dél-Korea és az Egyesült Államok között.
November 3-án, kedden elnökválasztásra kerül sor az Egyesült Államokban, így ezt követően derül ki, hogy milyen irányban is halad tovább a két ország közötti szövetség. Az biztos, hogy az Egyesült Államoknak számos hazai, illetve globális kihívással is szembe kell néznie a következő időszakban, az pedig különösen is nagy kérdés, hogy ezen nehézségek közepette milyen fejlődés alakulhat ki a Koreai-félszigetet illetően.
Forrás: Korea Times
Kiemelt fotó: WFLA