Újabb Észak-Korea – USA tárgyalás jöhet

Megfigyelések szerint egy vagy két újabb tárgyalás jöhet még az év vége előtt, mely határidőt Kim Dzsong Ün szabta meg. Amerikának fenn kell tartania a tárgyalások momentumát a helyzetkezelés szintjén, Észak-Korea pedig sikertelen tárgyalások esetén kénytelen lesz „új utat” választani.

북미정상회담
Kim Dzsong Ün és Donald Trump június 30-án a Szabadság Házában Phanmundzsomban. Kép: Rodong Sinmun via DailyNK

A Nemzetbiztonsági Stratégiai Kutatóintézet által 24-én közzétett jelentés szerint még ez évben valószínű újabb tárgyalás a két ország között. Mivel Stockholmban megszakadt a tárgyalás, jelentős a nézeteltérés az USA és a KNDK között, ennek ellenére a politikai szükségszerűség miatt mégis folytatódhatnak a tárgyalások.

A kutatóintézet elemzése szerint az Egyesült Államoknak nagy szüksége van kézzelfogható diplomáciai sikerekre a közelgő elnökválasztás előtt, és amíg Kim Dzsong Ün jövő évi újévi beszédében meg nem jelenik az új úttal kapcsolatos üzenet, szükség van az ösztönző politika szolgáltatására, ezen kívül Észak esetében pedig fennáll az aggodalom, hogy ha gondatlanul jelentik be az új utat, az beindíthatja Trump kiszámíthatatlanságát, és az orosz és kínai szomszéd nemtetszését. Mindemellett a kulcsfontosságú projektekhez és az ötéves gazdaságfejlesztési tervhez is létfontosságú a kedvező diplomáciai környezet megteremtése.

Kim Kjegvan (김계관), Észak-Korea korábbi külügyminiszter-helyettese Kim és Donald Trump barátságát kiemelve azt mondta, hogy „Remélhetőleg erre a barátságra alapozva meglesz az erőnk, hogy eltávolítsuk minden akadályt melyek az USA és a KNDK baráti viszonyának útjában állnak, és jó irányba mozdítsuk el a két ország viszonyát”, illetve „ha a szándék megvan, az út is nyitva lesz.”

Donald Trump a 21-én a Fehér Házban tartott kormányülésen azt mondta, hogy „Észak-koreával kapcsolatban van egy érdekes információ. Hamarosan nagyobb újjáépítés lesz (major rebuild) „, és a Kim által az év végére kiszabott határidőn belül esély van a denuklearizációs tárgyalások folytatására.

Eközben a kutatóintézet azt várja, hogy a jövő év elején lezajló közös hadgyakorlat megtartásáról szóló döntést Észak-Korea a denuklearizációs tárgyalások újabb hajláspontjának fogja tekinteni. A döntést az idén novemberben megrendezendő USA és Dél-Korea közti Biztonsági Találkozón döntik majd el.

A tárgyalások hangulatát figyelembe véve nem zárható ki annak lehetősége sem, hogy a dél-koreaiak fenntartják a stratégiai kétértelműséget, például visszatarthatják a döntést, illetve még az a lehetőség is megvan, hogy a Biztonsági Találkozó döntésétől függetlenül, a tárgyalások alatt megegyezhetnek Észak-Koreával a hadgyakorlatok felfüggesztéséről.

Azonban, a kutatóintézet előrejelzése szerint, ha a tárgyalások megszakadnak, vagy ha a Dél-Korea-USA hadgyakorlat végül mégis meg lesz tartva, Észak-Korea kihirdetheti az „új utat”, és olyan intézkedéseket hozhat, melyek magukban foglalják a nukleáris képesség (nuclear capability) növelését. A KNDK hagyományos védelmezőjének számító Kínával és Oroszországgal szorosabbra fűzheti gazdasági és biztonsági kapcsolatait.

Forrás: DailyNK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük