Mindenki komolyan vette és veszi a járványt – interjú egy Szöulban élő magyarral

Olvasóink többször is jelezték, hogy kíváncsiak arra, milyen változásokat hozott a koronavírus-járvány Dél-Koreában, illetve az ott élők mindennapjaiban. Épp emiatt készítettünk interjút Mr. M[1] magyar állampolgárral, aki 10 éve él Szöulban, jelenleg pedig egy kereskedelmi nagyvállalatnál tevékenykedik.

Fábian Armin Vincentius: Dél-Koreában világviszonylatban gyorsan jelent meg a vírus első hulláma, ahogy egy nyári csökkenést követően a második hullám is – mely azonban egyelőre nem hozott drasztikusan magas számokat. Milyen volt megtapasztalni a vírus betörését tavasz elején, illetve érződik-e bármilyen különbség az első és a második hullámhoz való hozzáállás kapcsán? 

Mr. M: Az első hullám sokkal erőteljesebb bizonytalanságot és bizalmatlanságot eredményezett, hisz magáról a vírusról gyakorlatilag a világon senki nem tudott sokat. Nem volt tiszta, hogy milyen formában terjed, kik kaphatják azt el, kikre jelent igazán veszélyt. Épp emiatt február végén és márciusban sokkal nagyobb volt a félelem, míg az augusztusban induló második hullám kisebb aggodalommal járt – legalábbis az esetemben. Nagyrészt tudtam, hogy mire kell számítani, miként alakul a terjedés, mennyi idő szükséges az esetek számának csökkenéséhez, főleg úgy, hogy itt nagy szigorral és komolysággal igyekeznek járványkezelést végezni a hatóságok.

Mégis kettős és ironikus a szituáció, ugyanis az első hullám kevésbé érintette a fővárost. Természetesen Szöulban is voltak betegek, viszont a vírus epicentruma Tegu városa volt, ami közel 250 kilométerre található tőlünk.

A második hullám azonban sokkal inkább Szöulban központosult: így mikor kevésbé volt ok félelemre, akkor féltünk, mikor azonban több, akkorra már jobban megszoktuk a helyzetet, így kisebb a bizonytalanság is.

Ez meglátszik a mindennapi szokásokban: tavasszal gyakorlatilag három hónapig nem étkeztem étteremben, esetleg elvitelre kértem ételt. Összehasonlítva például a tavalyi évvel, még most is sokkal kevesebb ételt fogyasztok éttermekben, viszont az első hullámhoz képest nagyobb a bátorságom. Ehhez hasonló történet, hogy hazaérkezést követően közel minden nap fertőtlenítettem a telefonomat is tavasszal. Érzem azonban, hogy mostanra kicsit csökkent ez a fajta tudatosság, nem sikerül ugyanúgy fenntartani a járványra való figyelmet.

Nemzetközi szinten is pozitív reakciók sorozatát láthattuk a dél-koreai járványkezelés kapcsán, főleg úgy, hogy mindkét hullám alatt sikerült a fertőzöttségi számokat meglehetősen alacsonyan tartani. Miben tudott más országokhoz képest jobban eljárni Dél-Korea, illetve mennyire játszik ebben szerepet a lakosok fegyelmezettsége és közreműködése?

A tavaszi időszak során többször gondoltam azt, hogy érdemes lenne drasztikusabb lezárásokat végezni, mondhatni Vuhánhoz hasonlóan. El kell ugyanis ismerni, hogy bármennyire szigorú is volt a kínai példa, sikeresnek nevezhető. Úgy tűnt azonban, hogy a hatóságok nem akarják ezt a lépést megtenni: talán féltek az emberek reakciójától, esetleg nem voltak felkészülve teljesen arra, hogy miként is kell eljárni egy ilyen helyzetben. Lezárás végül nem történt, viszont javarészt sikerült azonosítani, hogy kik és hol fertőződtek meg, így meglehetősen szerencsésen tudták követni a terjedési láncot, ezzel megakadályozva a nagyobb veszélyt.

Ennek ellenére a kormányzat, ahogy a társadalom tagjai is komolyan vették és veszik a járványt, talán épp emiatt is vagyok nyugodtabb a második hullám idején. Persze van rá esély, hogy egy óriási gócpont alakul ki Szöul területén – végülis csak a városban közel 10 millióan élnek, elővárosokkal együtt pedig 20-25 millió főről beszélünk – , de a kormányzat fő sikere, hogy magas és megfelelően célzott tesztelési kapacitás alakult ki, továbbá nagyon jól sikerül követni a járvány menetét. Elérhető például az, hogy hol kerültek azonosításra fertőzöttek, illetve azon személyek hol jártak. A helyzetet persze úgy kezelik, hogy tiszteletben tartsák a személyiségi jogokat, de egyben hasznos információkat is közöljenek: látom például azt, hogy a saját kerületemben hol és mikor jelentek meg fertőzések, illetve az adott fertőzött hol járt az elmúlt időszakban.

Nézzünk egy példát: ha egy étteremben egy velem egy légtérben étkező személyről kiderül, hogy fertőzött, akkor arról értesítést fogok kapni, majd tesztelésre hívnak.

Honnan is derül ki ez? A telefon helye, illetve a bankkártyás fizetéseken keresztül lekövethető, hogy hol jártam, illetve merre járt fertőzött. Néhányan panaszkodnak amiatt, hogy túl sok szenzitív adat kerül így a hatóságokhoz, de én próbálom rugalmasan kezelni a helyzetet: végülis az emberek egészsége érdekében történik az ilyesfajta lekövetés. Az emberek így már a tünetek előtt is mérlegelni tudják, ha esetleg nagyobb eséllyel fertőződtek meg, ezáltal pedig a vírus terjedése is könnyebben megfékezhető. Persze néha már úgy éreztem – főleg augusztusban, mikor erőteljes volt a terjedés –, hogy túl sok információ érkezik: volt, hogy óránként kaptam üzenetet arra vonatkozólag, hogy bár nem a közvetlen közelemben, de nem messze tőlem valahol fertőzöttet találtak. Ennek ellenére az információgazdagság nagyon lényeges a járványkezelés terén, sokan pedig tudatosan is figyelik azokat.

Milyen a közhangulat a vírussal kapcsolatban jelenleg? Miközben Európa számos pontján több tíz ezer fős tüntetéseket szerveztek a vírusszkeptikusok, a legújabb felmérések alapján a magyar emberek többsége nem is akarja beoltatni magát a koronavírus ellen. A tapasztalatok alapján érezhető-e felháborodás a korlátozások, vagy önmagában a vírus kapcsán Dél-Koreában?

A tavasz elején éreztem aggodalmat és óvatosságot az embereken, különösen a nők, illetve a családosok körében. Érdekesség, hogy az idősebb férfiak esetében, akik a 40-es, 50-es éveikben járnak, kissé kevésbé tűnt úgy, hogy félnének, illetve nagyon fegyelmezetten figyelnének a részletekre – még ha természetesen a maszkot hordták is, illetve betartották a szabályokat. Az első hullám idején több kollégám is jelezte, hogy nem használja a tömegközlekedést, mivel tart attól, hogy a zsúfolt metrókon és buszokon esetleg elkaphatja a vírust, emiatt inkább autóval közelítette meg a munkahelyét.

Én is megpróbáltam, viszont nem volt túlzottan kényelmes: a zsúfolt reggeli és esti közlekedés miatt például hosszabb ideig kellett volna autózni, mint metróval közlekedni.

Dél-Koreában kevés olyan dolgot olvastam, amely során valaki azt állítaná, hogy a vírus nem létezne, így kitaláció az egész. Vannak néhányan persze, akik különböző konspirációkkal jönnek elő, de legtöbb esetben még ők sem mondják azt, hogy a vírus ne létezne. Nagyon ritka maszk nélkül látni embereket az utcán, a maszkot pedig nem csak az esetleges retorzió miatt veszik fel az emberek, hanem mert valóban féltik az egészségüket. Ami esetleg hasonlóság az európai és dél-koreai történések között, hogy itt is gyakran szeretnének tüntetéseket szervezni, amelyek sok esetben nem is a vírushoz kapcsolódnak. Ennek vannak veszélyei, az elmúlt hónapban pedig gyakorlatilag az összes tüntetés engedélyét megtagadták, ugyanis augusztusban közel 600-an fertőződtek meg egy kormányellenes tüntetésen. A cshuszok ünnepén megtartottak ugyan spontán jellegű tüntetéseket, de a rendőrség igyekezett már előre lezárni azokat a helyszíneket, ahol általában nagyobb embertömeg gyűl össze a tüntetés végett.

Kritika a korlátozások kapcsán elsősorban a különböző vállalkozók és vállalkozások részéről érkezik. Részben érthető, hogy a karaoke bárok, edzőtermek, PC szobák vezetői nem örülnek a kormányzat határozatainak, ugyanis ez hatalmas anyagi veszteséggel jár számukra. Ezzel szemben a kormányzat döntései is racionálisak, mivel épp ezeken a zárt, zsúfolt helyeken terjedhet gyorsan a vírus.

Vannak-e olyan most bevezetett intézkedések, átalakult társadalmi szokások, amelyek megváltoztatták a mindennapokat, akár a munka világában is? Mit lenne érdemes folyamatossá tenni ezek közül?

Számos intézkedés történt, többek között a munkahelyeken is. Ilyen például az, hogy a mi cégünk étkezdéjében csak egy ember ülhet egy asztalhoz, meg van határozva, hogy melyik irányba kell üljön mindenki, ahogy távolságot kell tartani sorban állás idején is, a maszkot pedig csak akkor lehet levenni, ha valaki ételt kezd fogyasztani. Persze ennek hatékonysága nagyban megkérdőjelezhető, szerintem még így is magas a veszély.

A mi cégünk étkezdéjében nem egy étterem működik, hanem körülbelül 10-12 hely, amelyek közül szabadon lehet választani. Ez körülbelül azt jelenti, hogy 20 fajta menü áll rendelkezésre egy adott napon. Megfigyelhető, hogy míg korábban 2 menü volt elvitelre készítve, addig a vírus idején 4-5. Sokkal nagyobb arra az igény a vásárlók részéről, hogy esetleg a saját irodájukban fogyasszák el az ebédet, vagy konferenciatermekben nagyobb távolságot tartva étkezzenek.

Több más változás is észrevehető: a nagyobb gyűlések online platformokon keresztül kerülnek megtartásra, személyesen csak a kisebb létszámú megbeszélésekre kerül sor.

Minimálisra csökkent az üzleti utazások száma is: mivel egy kereskedelmi cégről van szó, ezért sokan akár kéthavonta is utaztak külföldre, azonban a vírus miatt ez jelenleg nem megvalósítható, főleg úgy, hogy a hazatérést követően karanténba szükséges vonulni.

Azt gondolom, hogy továbbra is érdemes figyelni a maszkviselésre, a fertőtlenítésre, a nagyobb rendezvények korlátozására, illetve a külföldről érkezők tesztelésére egészen addig, amíg a szituáció globálisan javulásnak indul. Mindez nem drasztikus korlátozásokat jelent, hanem azt, hogy figyelünk a lehető legszükségesebb intézkedésekre egészen a vakcina megjelenéséig, illetve természetesen amíg biztosan kiderül, hogy az működik és hatékony a vírus ellen.

A Koreanista hírportálon számos interjú olvasható. Ezek közül ajánljuk a Dulai Dórával készült anyagot, aki nemrég érkezett Dél-Koreába, így első kézből tudott arról mesélni, hogy milyen is a 14 napos karantén külföldiként.


[1] Mr. M nem kívánta teljes nevét közölni jelen interjúhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük