Tavalyhoz hasonlóan úgy tűnik, idén is elmarad Kim Dzsong Ün újévi beszéde.
Helyette egy általa kézzel írt, rövid levelet hoztak le az észak-koreai újságok, amelyben boldog új évet kívánt a teljes észak-koreai népnek, illetve 2021-et reményekkel teli évnek nevezte, amelytől virágzást remél. Hangsúlyozta, elevenen küzdeni fog azért, hogy beköszöntsön egy új korszak az észak-koreaiak életében. Megköszönte továbbá, hogy a nép hitt a Koreai Munkapártban és támogatta azt a nehézségek ellenére is.
„Újfent felesküszöm, hogy a nagy népünket változatlanul, őszintén és tiszta szívvel fogom szolgálni.”
– zárta sorait.
Bár Észak-Koreában elsődlegesen Kim Ir Szen 1912-es születésével számolják az éveket, míg a nemzetközi szinten általánosan használt Gergely-naptár évét zárójelben szokták feltüntetni, Kim levelének keltezésekor a „Dzsucse 110” helyett kizárólag 2021-et írt. Ez összhangban van az elmúlt évek tendenciájával, a Dzsucse-naptár, ha csak hallgatólagosan is, de kikophat a használatból.