Új partnerséget jelent be oldalunk, egyben jó szívvel ajánljuk követőinknek a Külügyi Műhely című folyóirat legújabb számát.
Az idei évben a Koreanista.hu együttműködést alakított ki a Külügyi Műhely Alapítvánnyal, amely szervezet többek között a Külügyi Műhely c. online tudományos folyóirat kiadásáért felel. Az együttműködés a két szervezet kölcsönös láthatóságának növelésére, publikációs lehetőségek kiaknázására, valamint információcserére épül.
Ennek apropóján szeretnénk bemutatni a Külügyi Műhely Alapítvány egyik legfontosabb projektjét, a Külügyi Műhely c. folyóiratot. A kiadványt 2019 novemberében indította el 22 doktoranduszhallgató, doktorjelölt és fiatal szakértő azzal a céllal, hogy a nemzetközi fókuszú kutatásoknak új felületet alakítsanak ki. Egy év alatt összesen három lapszám jelent meg, bennük változatos intézményi háttérrel és szakmai tudással rendelkező hallgatók, oktatók és szakértők kutatási eredményei.
A Külügyi Műhely 2020/2. lapszáma – amely november 26-án jelent meg – összesen 16 írást tartalmaz, 13 szaktanulmányt, 1 recenziót és 2 konferencia bemutatót. A teljesség igénye nélkül az alábbi témakörök kaptak helyet a lapszámban.
Hegedős Soma, a Danube Institute munkatársa a jogállamiság teoretikai problémáit járta körül az Európai Unió jogfelfogása vonatkozásában.
A lapszámban helyet kapott két visszatérő szerző munkássága is: Szőke-Kis Bernadett a szubszidiaritás elvének megjelenését és jelentését vizsgálta az Európai Unió és Magyarország jogalkotása vonatkozásában, míg Pesci Marco a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát járta körül, különös figyelmet fordítva a szudáni Omar al Bashir esetére.
Varga Erzsébet, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar megbízott oktatója az agresszív adótervezési struktúrákra vonatkozó nemzetközi információcsere témakörét járta körül.
Kis Katalin a Kelet-afrikai Közösség tőkevonzó képességét vizsgálta, különös figyelmet fordítva a 2020-as COVID-19 pandémiás helyzet okán előállt gazdasági nehézségekre, amelyek kifejezetten érintik a fejlődő, így afrikai államokat is
Külön kiemelnénk, hogy a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium több jelenlegi és volt diákja is nyújtott be közösen megírt tanulmányokat a Külügyi Műhelyhez. Fábian Armin Vincentius (a TudományON oldal főszerkesztője, egyben a Koreanista egyik alapító tagja), Pajor Angelika és Vadas Ágoston Magyarország és Dél-Korea politikai/diplomáciai és gazdasági kapcsolatait tekintette át az elmúlt 30 évben. Igari András, Bálint Janka és Pálffy Patrik pedig statisztikai eszközökkel igyekeztek meghatározni Közép-Európa fogalmát és lehatárolását a többi szomszédos földrajzi egységtől.
Kozma Klementina, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Amerika Tanulmányok Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa Románia és az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatainak kezdetét mutatta be tanulmányában.
Ördögh Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa Szerbia és Koszovó viszonyrendszerét mutatta be a 2010 és 2020 közötti időszakban.
Végezetül, a Tudományos élet rovatban kapott helyet Kiss Csaba recenziója Asef Bayat, a Revolution without Revolutionaries. Making Sense of the Arab Spring (magyar fordításban: Forradalom forradalmárok nélkül. Az Arab tavasz értelme) c. könyvéről, valamint Wágner Tamás Zoltán a Tom Lantos Intézetben megrendezett kerekasztal beszélgetésről, illetve a VM4K konferenciájáról szóló összefoglaló írásai.
A teljes lapszám elérhető többek között a Külügyi Műhely Alapítvány honlapjáról, a Magyar Tudományos Akadémia REAL és REAL-J repozitóriumaiban, az Országos Széchenyi Könyvtár Elektronikus Periodika Archívumban, valamint a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT.hu) oldaláról.
A fenti felületek közvetlen hivatkozásai a Külügyi Műhely Alapítvány honlapjáról érhetők el ide kattintva.
A Külügyi Műhely soron következő, 2021/1. lapszámához 2021. április 10-ig lehet kéziratokat benyújtani a kmszerkesztoseg@gmail.com email címre. Bővebb tájékoztatás a Külügyi Műhely Alapítvány honlapján olvasható.