Kim és Trump egyetértenek a nukleáris leszereléssel kapcsolatos párbeszéd folytatásánk szükségességét illetően

Egyetértés eddig is volt. Eredmények kevésbé.

A második csúcstalálkozó sikertelennek mondható végkimenetelét követően nem sok pozitív hír érkezett a koreai denuklearizációs folyamatok kapcsán. Most változás történt, ugyanis Donald Trump amerikai elnök Panmindzsonban találkozott Kim Dzsong Ün észak-koreai vezetővel. Trump szerint egy történelmi pillanatról van szó, mely egy nagy és pozitív momentum a két ország jövőjét illetően.

Hasonló gondolatok már korábban is születtek az amerikai elnök részéről, azonban jelen válaszaiban több konkrétumról is szót ejtett: ilyen például, hogy a következő hetek során mindkét fél saját operatív munkacsoportot fog alakítani, ezen csapatok pedig közösen igyekeznek majd megoldást találni a főbb kihívásokra. Az amerikai elnök elmondása szerint a munkacsoportok a következő két vagy három hét során már el is kezdik a közös megbeszéléseket.

A tárgyalások kiindulópontja továbbra is az Észak-Koreát sújtó szankciók kérdése lehet: Trump az újságírók kérdésére válaszként megemlítette, hogy sajnálatosnak tartja a fennálló szankciókat, Mun Dzse In dél-koreai elnök pedig reakciójában elmondta, a mostani találkozó sokat hozzátehet a szankciók enyhítéséhez, illetve a denuklearizációval kapcsolatos folyamatok sikerességéhez is. Az elmúlt hónapokban számos vélemény született a dél-koreai elnök e kérdésben való szerepvállalását illetően: egyesek szerint Mun régóta nem látott sikerrel végzi „mediátor” szerepét, mások szerint azonban nem tudja saját agendáját megfelelően követni, mivel túlzottan kompromisszumkész az északi szomszéddal – különösen azt figyelembe véve, hogy Kim céljai továbbra sem bizonyosak.

Trump egy olyan tettet hajtott végre, amelyet hivatalban lévő amerikai elnök korábban nem – Észak-Korea területére lépett. Kérdés, várható-e látogatás Kim Dzsong Ün részéről az Egyesült Államokba. Donald Trump azt mondta, bármikor kész vendégül látni az észak-koreai államfőt a Fehér Házba.

(Korea Times)

Fotó: Military Times

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create a website or blog at WordPress.com , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: