„Leállítjuk az atom- és rakétateszteket” – a KNDK plenáris üléséről


A Koreai Munkapárt 7. Központi Bizottságának 3. plenáris ülését tartották tegnap, április 20-án Phenjanban.

Kim Dzsong-ün a KMP elnöke vezette a plenáris ülést.


A találkozón részt vettek a Prezídium tagjai és a Koreai Munkapárt (KMP) Központi Bizottságának tagjai is.
Megfigyelőként jelen voltak a KMP Központi bizottságának tagjai továbbá a minisztériumok, nemzeti intézmények, provinciák, városok, megyék, főbb ipari létesítmények és intézmények, és a fegyveres szervezetek főbb adminisztratív tisztviselői.

A plenáris ülés a következő pontokat tárgyalta:
1. A párt feladatai a szocialista építkezés felgyorsítása céljából
2. Forradalmi fordulat elhozása a tudományba és oktatásba.

3. Szervezeti kérdések.
Az első pontot a találkozón tárgyalták meg.
Kim Dzsong-ün jelentést tett az első pontról

Mondván, hogy a helyzet gyorsan változik a koreai forradalom javára – köszönhetően a KNDK proaktív, kezdeményező fellépésének és erőfeszítéseinek, miután tavaly kinyilvánították az állami nukleáris kapacitás megteremtését -tájékoztatta a hallgatóságot, hogy az enyhülés és béke friss klímája van kialakulóban a Koreai-félszigeten és a régióban, valamint drámai változások zajlanak a nemzetközi politikai színtéren is.

Azt is mondta, hogy „az állami nukleáris erő kevesebb, mint öt év alatt megvalósított történelmi ügye egy nagy győzelem a Koreai Munkapárt azon törekvéseinek, hogy egyszerre folytassák a gazdaság építését és az atomfegyver megteremtését”

Kijelentette hogy a Párt Központi Bizottságának 2013 májusi gyűlésén meghatározott két front párhuzamos fejlesztésének irányvonalának történelmi feladatát sikeresen teljesítették.

Azt is mondta, hogy a KNDK-nak már nincs szüksége atomtesztekre és közepes hatótávolságú és interkontinentális ballisztikus rakéták tesztelésére, mert a ballisztikus rakétákra már bizonyítottan képesek atomtöltetet szerelni, így az atomfegyver kifejlesztésének egész folyamata tudományos módszerekkel, egymás után következve történt, és a célba juttatás és csapásmérés eszközeinek fejlesztése is tudományos eredmény. Hozzátette, hogy ezért az északi kísérleti tesztelő helyszínt bezárják.

Tisztázta, hogy a KMP álláspontja, hogy pozitívan járuljon hozzá egy atomfegyver nélküli világ építéséhez, mely az emberiség egészének vágyával összhangban van, hiszen „a KNDK már megbízhatóan garantálni tudja az állam és a nép biztonságát.”

Most, hogy a korábban kitűzött célokat sikeresen teljesíteni tudta, a KMP fontos célja „a forradalom felgyorsítása”.

Így, hogy a KNDK világszintű politikai-ideológiai és katonai hatalom lett, a KMP célkitűzése, hogy a szocialista gazdasági építkezésekre koncentráljon

A hosszútávú cél, hogy a nemzetgazdaságot a dzsucse (주체, önerőre támaszkodás), modern, IT és tudományos alapjaira helyezzék, minden ágazatot felszólított, hogy támaszkodjon a tudományra és technológiára,

Ugyanakkor drasztikusan növelni kívánja a pártszervezetek szerepét.

Egyéb beszédek is elhangzottak a gyűlés alatt.

A felszólalók: Csve Rjong-he (Choi Ryong Hae, 최룡해), a Politikai Bizottság Prezídiuménak tagja és a KMP Központi Bizottságának alelnöke, Pak Pong-dzsu (Pak Pong Ju, 박봉주), a Politikai Bizottság Prezídiumának tagja a KMP Központi Bizottságától és a Kabinet elnöke, és Kim Dzsong-gak (Kim Jong Gak, 김정각), a Koreai Néphadsereg politikai irodájának igazgatója.

Az első pontról hozott határozatokat egyhangúlag elfogadták.

A határozatban a következő döntéseket hozták:

„Először, ünnepélyesen kijelentjük, hogy a kritikus tömeg alatti atomteszt, földalatti atomtesztek, atomfegyverek könnyebbé és kisebbé tétele, és a nagyméretű atomfegyver és célbajuttató eszközök a párt irányvonalának megfelelően sikeresen lezajlottak, így az atomtöltetek ballisztikus rakétákra szerelése megvalósult.

Másodszor, az atomtesztek és az interkontinentális ballisztikus rakéták tesztindítása 2018. április 21-től befejeződik. A KNDK északi atomtesztelő terepe bezárásra kerül hogy átlátható módon garantálva legyen az atomtesztek leállítása.

Harmadszor, az atomtesztek leállítása egy fontos lépés a világszintű leszerelésre és a KNDK csatlakozik az atomtesztek megállítására tett világszintű erőfeszítésbe.

Negyedszer, a KNDK soha nem fog atomfegyvert használni, sem atomfegyvert, vagy technológiát átadni semmilyen körülmény alatt, kivéve egy KNDK elleni nukleáris fenyegetés és provokáció hatására.

Ötödször, minden erőfeszítést egy erős szocialista gazdaság építésére fordítunk, növelve a lakosság életszínvonalát, mozgósítva az országban rendelkezésre álló erőforrásokat,

Hatodszor, a szocialista gazdasági építkezésekhez megfelelő nemzetközi gazdasági környezetet teremtünk és közeli kapcsolatot ápolunk és aktív párbeszédet folytatunk a szomszédos országokkal és a nemzetközi közösséggel a Koreai-félsziget és a világ stabilitásának és békéjének megőrzése érdekében.”

A „Minden erőfeszítés a gazdasági építésekre koncentrálásáról” szóló határozat a következő döntéseket hozta: 

„Először: a párt és az állam ügyeit a szocialista gazdasági építkezésekre és fordítjuk és arra összpontosítunk erőforrásokat.

Másodszor: a Párt és a dolgozó nép szervezetei, a hatalmi szervek, a bűnüldöző szervek és a fegyveres erők szervei is kibővítik feladataikat a gazdasági építés érdekében.

Harmadszor: a Párt szervezetei és politikai intézményei minden szinten rendszeresen ellenőrizzék a KMP 7. Központi Bizottságának 3. plenáris ülésén hozott döntések gondos betartását.

Negyedszer, a Legfelsőbb Népgyűlés és a Kabinet tegyen jogi, adminisztratív és technikai lépéseket hogy a KMP Központi Bizottságának plenáris ülésén kijelölt feladatokat végrehajtsa.”

A második pontot a gyűlésen megvitatták.

Kim Dzsong-ün jelentést tett a második pontról.

Kiemelte az oktatást és tudományt érintő fordulat meghozatalának szükségességét, hozzátéve, hogy a gazdasági építkezésre tett lépések elképzelhetetlenek lennének az oktatás és tudomány gyors fejlődése nélkül.

A végén elfogadták a tudomány és oktatás fordulatáról szóló határozatot.

A harmadik pont jórészt szervezeti kérdéseket érintett, új tagokat választottak a Párt Központi Bizottságába és annak egyéb szervezeteibe.

Kim Dzsong-ün történelmi jelentőségű záróbeszédet tartott a gyűlés végén.

„A célunk, hogy aktiváljuk a teljes nemzetgazdaságot és felfelé ívelő pályára állítsuk, így megalapozva egy független és modern szocialista gazdaságot, tudásalapú gazdaságot a nemzeti gazdasági fejlődés stratégiájának ötéves időszakának folyamatában.”

Kihangsúlyozta a tudomány és az oktatás fontosságát és azok fejlesztését, hogy a párt új irányvonalát teljesíthessék.

„A forradalmi irányvonal és a Párt politikájának megvalósítása érdekében, a tisztviselőknek erős elhatározással kemény erőfeszítéseket kell tenniük, és keményen dolgozniuk, hogy a saját szakterületüket a Párt által előírt szintre emeljék” tette hozzá.

Forrás: Rodong Sinmun

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük