Itt a szeretet ünnepe, és bár Phenjanban december 24-én Kim Dzsongszuk (Kim Jeong-suk; 김정숙) születését ünneplik, a japán rendőrség egy kiadós, a Japánban élő koreaiakat összefogó észak-koreai kötődésű Chongryon ellen irányuló házkutatással egybekötött átvilágítással, az ENSZ pedig egy újabb szankciócsomaggal kedveskedett a Koreai-félsziget szocialista államának.
A legújabban elfogadott ENSZ-szankciók révén a KNDK olajimportját 90%-kal tervezik lecsökkenteni, a külföldön dolgozó koreai vendégmunkások 2 éven belül haza kell térjenek, az észak-koreai gépgyártás és elektronikai ipar cikkeit pedig exporttilalom fogja sújtani. Az ENSZ BT évek óta hangoztatja Észak-Korea totális szankcionálását, és minden egyes alkalommal a „legszigorúbb szankciókat” fogadják el.
Az eddigi állapot szerint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságra ez nem túl sok hatással volt, sőt, 2017-ben 11 kísérleti célú rakétakilövést hajtott végre, ebből kettő, az augusztus 29-i és a szeptember 15-i Japán területe felett is áthaladt. Ez márpedig nem a gazdasági gyengülés jele. Az észak-koreai sajtószerv, a KCNA december 25-i, A hatalmas Koreát legyőző erő nincs e világon című, évzáró kommentárjában Trumpot az USA–KNDK viszony javítására szólította fel, szerintük ez a legjobb tanács az Egyesült Államoknak Újév alkalmából.
Források:
BBC | KCNA
Jó pihenést, és Boldog Új Esztendőt kívánunk mindenkinek!