A kenőpénzt keveslő elkövető börtön helyett elmegyógyintézetbe kerül.
Még 2020 novemberében egy korrupt pártkáder két férfit megölt az észak-koreai Cshongdzsinban (Chongjin, 청진) – adta hírül a Daily NK. Az elkövető, egy bizonyos Han vezetéknevű férfi a kocsmában szólalkozott össze a két férfival, akikre baltával sújtott le. A sértettek a helyszínen életüket vesztették.
A Daily NK tudósítója szerint az áldozatok az egyik helyi vasútállomáson dolgoztak vasúti forgalomirányítóként. Mindketten a négyéves egyetem elvégzése után kerültek az állomásra, és a helyiek ígéretes tehetségeknek írták le őket. Amikor a sértettek el akartak helyezkedni, a helyi szokásoknak megfelelően 20 000 kínai jüan (kb. 900 ezer Ft) kenőpénzt adtak a vádlottnak, azonban a vesztegetés a munkaviszony ideje alatt is folytatódott. A kádert felkeresve időközönként kenőpénzt vagy egyéb ajándékot kellett adniuk neki. A vádlott keveselhette a forgalomirányítók által adott ajándékokat, ezért ölt.
A bűncselekményről rögtön értesült a lakosság is. Figyelembe véve, hogy Észak-Koreában egyre hangsúlyosabb a korrupcióellenesség, várható volt, hogy az elkövető börtönbe vagy kivégzőosztag elé kerül. Ennek ellenére úgy tűnik, megúszhatja, mivel a pszichiátriai vizsgálat után úgy döntöttek, a cshongdzsini 49. kórházba szállítják.