Czibolya Kálmán tizenkét alkalommal járt eddig Dél-Koreában. Azon túl, hogy a távol-keleti ország szerelmesévé vált, fontos szakmai munkát is végzett filmfesztiválok és filmtáborok keretén belül. A Koreanista Blog egyik főszerkesztője beszélgetett vele.
Fábian Armin V: Egy előadás során azt nyilatkozta, hogy a 2002-es labdarúgó-világbajnokság ceremóniája sokat hozzátett ahhoz, hogy Ön eljusson Dél-Koreába. Gyönyörű megnyitókat és záróünnepségeket azonban máshol is rendeznek. Miben volt ez más?
Czibolya Kálmán: Valóban, amikor 2002-ben a Japán és Dél-Korea által közösen rendezett labdarúgó-világbajnokság szöuli záróünnepségét láttam a televízióban, földbe gyökereztem a látottaktól. Azt gondoltam, mindenképp el akarok jutni Dél-Koreába. Látni akartam azokat az arcokat, a gyerekeket, fiatalokat, az időseket, és rajtuk keresztül mindenképp szerettem volna megismerni a kultúrájukat: a tradicionális dobosokat, táncaikat, énekeiket, dalaikat, öltözetüket s mindent, ami Koreával kapcsolatos. Azt gondolom, hogy ez egy régóta szunnyadó dolog volt bennem, mert elementáris erővel bírt már ekkor rám, az életemre.
Mikor került sor az első koreai útjára? Hogyan emlékszik vissza rá ennyi év távlatából?
A sors szeszélye, ajándéka folytán ez az álmom azután hihetetlen gyorsan teljesült. 2003 nyarán már személyesen is kapcsolatba kerültem Koreával. Magyarországon a mai napig egyetlen, s akkor első nemzetközi gyermek és ifjúsági filmes fesztiválomra /Zoom to Europe 2003/ hívtam meg a Szöuli Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztivál két vezetőjét áprilisban. Augusztusban pedig Ázsia legnagyobb televíziós és művészeti egyetemének, a DIMA-nak (Dong-ah Institute of Media and Arts) meghívására három tanítványommal utazhattunk először Koreába, a Szöultól mintegy 100 kilométerre fekvő Anszong városába – mely a történelmi Korea rézműves központja is volt –, a Dinfac 2003 Nemzetközi Ifjúsági Filmes Műhelybe. Ez a megélt álmom azután mindenestül felforgatott, s repített tovább koreai útjaimon egészen mostanáig.
Hányszor járt eddig a távol-keleti országban?
Idén tizenhatodik éven hogy Dél-Korea földjére léptem, és 2019-ben már tizenkettedik alkalommal tettem.
Vannak-e olyan helyszínek, amelyeket különleges is szeret Dél-Koreában?
Természetesen a főváros a maga tízmilliós nyüzsgésével, a DIMA székhelye, Anszong, valamin Andong, a 2019-es Nemzetközi Ifjúsági Filmes Tábor helyszíne. Nagyon tetszik Szuvon, Puszán, a Sárga-tenger, a Keleti-tenger, Csedzsu-szigete, a vidéki Korea, de ugyanígy a buddhista templomok is szerte az országban.
Ön nem csak turistaként látogatott el Dél-Koreába, hanem szakmai munkát is végzett. Meséljen a főbb tapasztalatokról, elért eredményekről!
Mindenképp részemmé vált az ottani kultúra, ezt pedig csak teljes nyitottsággal lehet befogadni. Ennek elengedhetetlen része a másik fél feltétlen tisztelete. Az elmúlt 16 évben a koreai utazásaim során mindig nagy tisztelettel közelítettem mindenhez, ami ott fogadott. Átélni, megélni akartam minden egyes utamon az ott tapasztaltakat, s nagyon fontos, hogy magyarként soha nem akartam koreaibb lenni náluk. Én soha nem voltam ott a hagyományos értelemben vett turista. Mindig azokat a helyeket, élményeket kerestem útjaim során, amik építették lelkemet, s ezek a megélt élmények újabb és újabb felfedezésekre, kihívásokra sarkaltak. A már említett DIMA 2003 óta minden nyáron meghív, hogy két-három tanítványommal részt vegyünk a DINFAC (Dong-Ah International Film Camp) munkájában. Így 16 éve tanítom ott angol nyelven a nemzetközi – körülbelül 20 fő – és koreai – körülbelül 60 fő – középiskolás résztvevőket kameratechnikára, kezelésre, képi látásmódra.
„Természetesen” ez a meghívás ez jelenti számomra, hogy a repülőjegytől kezdve minden ottani költségemet téríti a DIMA. Mivel a koreai emberek igen pragmatikusak, gondolom nem tennék ezt, ha nem adnám hozzá azt, amit csak én tudok a 25 éve létrehozott Makói Videóműhely minden tapasztalatával, szakmaiságával. Az pedig külön megtiszteltetés és öröm számomra, hogy a 2003-as Zoom to Europe nemzetközi ifjúsági filmfesztiválom adta a DINFAC elindításának ötletét. 2016-ban a DIMA ezt egy speciális díjjal ismerte el számomra. Erre is nagyon büszke vagyok. A Dima elnökét 5 évre választják, s nagy büszkeséggel mondhatom, minden elnökkel személyes jó kapcsolatban voltam, s vagyok jelenleg is. De a világért ki nem hagynám azt az élményt sem, hogy 5 éve visszatérő filmes résztvevője vagyok koreai taekwondo-mester barátom taekwondo és hapkido edzéseinek. A barátom is a DIMA filmművész osztályában vézett, még 2014-ben.
2019 januárjában az első alkalommal megrendezett Andongi Nemzetközi Filmtábor kiemelt meghívottja voltam, ahol nyolc országból érkezett középiskolás nemzetközi résztvevőnek tartottam kameratechnika órát. Görögországból, Spanyolországból, Tajvanról, Kínából, Japánból, Németországból, Magyarországról és Dél-Koreából is érkeztek fiatalok. Ez nagy megtiszteltetés, de egyben óriási felelősség is volt számomra.
Minden egyes alkalommal csodálom a koreai fiatalok kreativitását, alázatát, szorgalmát, tehetségét. Fantasztikus dolog velük dolgozni. A tizenhat év alatt rengeteg ismerősre, barátra, tanítványra tettem szert, akikkel a mai napig élő kapcsolatom van. Az elmúlt tizenhat évben a Makói Videóműhely közel huszonöt alkotója utazhatott Dél-Koreába ezekre a filmes műhelyekre, táborokba, s több mint negyven DIMA-s diák vett részt Zoom to Europe és Asia Express fesztiváljainkon Magyarországon, Makón, és a rendezvényeinkhez társult környező településeken.
Az elkészült anyagokat az Ön Youtube csatornáján túl hol tudják megtekinteni az érdeklődők? A tartalmak a nagyközönséghez is eljutnak?
A Youtube csatornám az egyik legfontosabb fórum ilyen téren (katt ide). Itt az én filmjeim túl a Makói Videóműhely alkotóinak filmjei is nagyszámban megtalálhatóak. Több mint 400 kisfilm nézhető meg ezen a csatornán. Ezek jó része Koreával kapcsolatos. Az elmúlt években több helyen is alakultak koreai kulturális csoportok, egyesületek – többek között Debrecenben, Szegeden és Tatabányán, több esetben pedig én tartottam filmesteket, beszámolókat Korea szerelmeseinek. Nem egyszer szerepeltem, szerepeltünk tanítványaimmal helyi és országos televíziós csatornákon is.
Izgalmas közösség a Dél-Korea | Hungarian-Korean Facebook csoport is. Közel 4000 tagja van a „klubnak”. Ön szerint miért érdeklődnek egyre inkább a magyarok Korea iránt?
Azt gondolom, ehhez köze van annak, hogy Dél-Korea egyre nyitottabbá vált, s hihetetlen népszerűek a kosztümös történelmi, jelenkori sorozataik. Számomra egészen különlegesek és egyediek az általuk készített mozifilmek is. Az sem mellékes, hogy nem csak a tinik körében egyre népszerűbb a koreai popzene, a K-pop. Ezt legszemléletesebben a 2017 márciusában Torontóban átélt Shinee nagykoncert illusztrálta számomra, ahol körülbelül ötezren voltak: azt kell mondanom, hogy a visítozó rajongók egy része már rég kinőtte tini cuccait…
Emellett azt gondolom, hogy Korea a kulturális értékeivel, hagyományaival, kisugárzásával olyan dolgokat, élményeket ad például egy európai kultúrkörből érkezőnek, amelyek azután egy csapásra Korea-rajongóvá tehetik az „óvatlanokat”.
De az egyre több Koreával foglalkozó közösségi oldal, s az azokon szereplő személyes élményeket visszaadó fotók, filmek is mind-mind olyan üzeneteket sugároznak, közvetítenek az arra fogékonyak számára, hogy ezt az országot, kultúrát, embereket mind többen szeretnék személyesen is megismerni, befogadni. Erre én is csak bíztatni, bátorítani tudok mindenkit!
„Lelkemben Korea”, „Bőröm alatt is Korea”. Többször olvastam ezeket a kifejezéseket az Ön bejegyzéseiben. Ön számára mit jelent Dél-Korea, mi jut eszébe először, ha a távoli országra gondol?
Számomra minden pillanat csoda, amit ott tölthetek. Még úgy is, hogy tudom, mint mindenütt a világon, természetesen Koreában sem minden csak fekete, vagy csak fehér.
De ezen túlmenően nekem minden megélt élmény ünnep ott. Soha nem éreztem, hogy európaiként fölényben, vagy netán hátrányban lennék. Talán azért is, mert minden egyes alkalommal befogadó akarok lenni. Ez pedig eleve kizárja azt, hogy nehéz lenne megélnem a kint töltött időt. Azt gondolom, szerencsés vagyok, hogy részese lehetek ennek a csodának, amit Korea nyújt számomra.
Minden egyes visszatértemkor csodálom azt, ahogyan élni tudnak a technológiai fejlődés adta lehetőségekkel. Új épületek nőnek ki, melyek a régiek mellet alkotnak egészet.
Semmi sem tökéletes viszont. Mi az, amit nem kedvel Dél-Koreával kapcsolatban?
Az egyedüli, amit negatívumként nap mint nap felrovok magamnak az, hogy még nem élek ott véglegesen. De dolgozom rajta…
Az interjút készítette: Fábian Armin Vincentius
