Eszméletvesztés vegyi hadviselésre felkészítő kiképzés közben, új gázzal kísérleteznek?

Még szeptember végén egy dél-hamgjongi (함경남도) egységhez tartozó zászlóaljban gyakorlat közben gázmérgezést kapott és összeesett egy 18 éves katonanő, akit kórházba kellett szállítani.

A DailyNK belsős katonai forrása szerint ez a baleset egy vegyi hadviselésre felkészítő vegyvédelmi gyakorlat közben történt. A katona azonnal légzési nehézségek és hirtelen szívleállás tüneteit mutatta, elvesztette az eszméletét és azonnal a katonai gyógykezelő helyre szállították.

Kim Dzsong Ün meglátogatja a Koreai Néphadsereg 323. zászlóalját. 2013. Forrás:DailyNK

Az incidens okaként 2 dolgot állapítottak meg. Először is, nem mentették fel azokat a katonákat, akiknek szív-, légzőszervi és bőrbetegsége volt, minden katonának kötelezően részt kellett vennie, a katonai hatóságok maguk okozták a bajt.

Továbbá rámutatott, hogy ez alkalommal más gázt használtak, mint eddig. Ugyan a hatóságok állítása szerint most is „a vegyvédelmi gyakorlatoknál használt CS gázt használták”, (klórbenzilidén-malonitril), mely egyfajta könnygáz, de a katonák felvetették, hogy akkor mégis miért történt hirtelen ilyen probléma?

A másik probléma, hogy az esetet nem jelentették abban a pillanatban a feletteseknek. A kérdéses egység végig hallgatott, azonban a katona kísérete során más szervezetek képviselőin keresztül végül kiderült.

A forrás szerint a katona állapota nem javult, és végül e hónap elején a 11-es számú kórházba szállították (az észak-koreai szárazföldi erők általános kórháza). A kórház orvosi csapata a sérülés okát, indítékát, a páciens állapotát tartalmazó jelentést írt és küldött a katonai orvosi irodának.

Az esetet követően a vezérkar válaszlépést dolgozott ki, melyben elrendelik a gázmaszkok számának és állapotának ellenőrzését, és utasítják erre a többi egységet is.

A 2020-as kiképzés során igyekeznek elkerülni az ehhez hasonló eseteket és baleseteket, kidolgoznak újfajta vegyvédelmi módszereket és ellenintézkedéseket.

Az egységben azonban vannak, akik kételkednek. A fő kérdés, hogy valóban csak a gázmaszk hibája volt-e. A kiképzéshez használatos újfajta gáz lehetősége is felmerült a katonák között.

Illetve pletykák szerint a nők kiképzésekor bekövetkezett baleset miatt nem vontak felelősségre egy tisztet sem és büntetést sem említettek. Ehelyett inkább a hatóságok igyekeznek a balesettel kapcsolatos szóbeszédek terjedését gátolni.

Forrás: DailyNK

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük