Dél-Koreában a leggyakoribb a gyomorrák

Egy 2018-as felmérés szerint Dél-Korea első helyen áll gyomorrák előfordulási gyakorisága terén. A második helyen Mongólia, a harmadik helyen Japán áll. Észak-Korea a lista 15. helyére került.

Stethoscope with financial statement
Via Kiplinger/Getty Images

Dél-Koreában világviszonylatban is nagyon magas, 39,6 diagnosztizált gyomorrák jut 100 ezer főre, ezzel 2017-ben a leggyakoribb halálozási oknak számított. A World Cancer Research Fund 2016-os tanulmánya szerint a magas értéket főként a magas sótartalmú, tartósított ételek fogyasztása, illetve az alkoholfogyasztás gyakorisága okozhatja. Rákkeltő vegyületekként főként a sót, a nitrózamint és az égett húsfélék aminosavaiból kialakuló heterociklusos aminokat tartják számon.

Nem segít a helyzeten az sem, hogy egy átlagos dél-koreai napi sóbevitele 14 és 24 gramm között alakul az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt 6 gramm helyett, illetve komoly kockázatot jelenthet grillezés közben, ha a hús szénfeketére ég, ugyanis az égett húsfelületen keletkező benzo[a]pirén szintén erősen rákkeltő vegyületnek számít.

Az étkezés mellett a dohányzás is fontos szerepet játszik, így a helicobacter pylori nevű baktérium is felelőssé tehető a gyomorrák kialakulásában, azonban az utóbbi évek kutatások eredményei szerint a helicobacter pylori fertőzések számaránya csökkenő tendenciát mutat.

Források: World Cancer Research Fund (1 | 2), JoongAng IlboDongA Science

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük