Terrorizmushoz hasonlította a radikális feminizmust a dél-koreai politikus

Mindezt új könyvében írta, mely számos más közéleti és politikai kérdést tárgyal.

Lee Jun-seok, a Bareunmirae Párt egyik vezető alakjának elmondása szerint a Womad [egy dél-koreai radikális feministákból álló online közösség] pontosan úgy jár el, mint egy terrorista alakulat. Lee szerint a közösség nemek közti konfliktust kíván elérni, illetve arra agitál, hogy a nők harcolni kezdjenek a férfiak ellen.

A Womad aktivistái nem dobnak le vagy robbantanak fel bombákat, de amit tesznek, az semmivel sem különbözik a terrorizmustól. (…) Az aktivisták olyan szinten teszik tönkre a férfiakat, míg azok már nem tudnak talpraállni. Azon gondolkodom, mi a különbség köztük, illetve azon terroristák között, akik 3000 ember életét vették el 2001. szeptember 11-én.”

Lee szerint a Womad aktivisták veszélyt jelentenek a társadalomra, ugyanis az általuk igazolni kívánt beteges gondolatok negatívan érintik az embertársaik életét. Úgy látja, a közösség téves irányba vezette a dél-koreai feminizmust: míg a mérsékelt feministák nem tudták magukra hívni a társadalom figyelmét, addig a radikálisok igen, így egyre többen kezdték őket követni.

A nemrég publikált könyv egy interjúkötethez hasonlítható, mely során a politikus beszélgetéseken keresztül fejezi ki véleményét a nemek közti viszonyról, Észak-Koreáról, gazdaságról, oktatásról, illetve Dél-Koreát érintő más aktuális közéleti kérdésekről. Lee 2011-ben lépett be a politikába – ekkor egy konzervatív párt tagjává vált -, ezt megelőzően pedig egy oktatással kapcsolatos vállalkozást működtetett. Ezen vállalkozás célja az volt, hogy hátrányos helyzetű diákoknak teremtsen esélyt minőségi tanulási lehetőségek eléréséhez.

(Korea Times)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük