A Human Rights Watchdog hivatalosan elismeri a nem bináris nemeket

A jogvédő szervezet mostantól a hivatalos dokumentumokon gender-semleges opciót is felkínál a kitöltők számára az LGBT közösség felé történő nyitás gesztusaként.

A Koreai Emberi Jogi Bizottság lesz az első kormány által irányított szervezet, amely megteszi ezt a lépést.

„Miután kaptunk egy kérést, amely arra sürgetett, hogy kérvényeinken tegyünk lehetővé a kitöltők számára harmadik opciót a „férfi” és a „nő” mellett, az ezzel foglalkozó részlegünk foglalkozott a kéréssel, és úgy döntött, ez teljesíthető” – mondta a szervezet egy tisztviselője.

Jelenleg aki kérvényt intéz a bizottsághoz, a nyomtatványokon férfiként, nőként, illetve transznemű férfiként vagy nőként azonosíthatja magát.

A tisztviselő szavait idézve: „elfogadtuk a kérvényező érvelését, miszerint több identitás létezik, mint ez a négy nem.”

Nem valószínű, hogy a bizottság példáját a közeljövőben más kormányszervek is követnék – erre még javaslat sincsen, bár a tisztviselő szerint lehetséges, hogy javaslatot tesznek a példa alkalmazására, ha kapnak releváns petíciót.

A szervezet megfontolja továbbá a változtatás kiterjesztését a kérvényeken túl más dokumentumokra, amelyeken kötelező a nem megjelölése.

A változás annak köszönhető, hogy egy helyi LGBT közösség, a Transzneműek Felszabadítási Frontja március 27-én vitát nyitott a kérdésről.

A csoport ezt mondta: „a Bizottság petíciói kettéosztják az embereket férfiakra és nőkre, ez pedig nincsen összhangban a szervezet elsődleges feladatával – az emberi jogok védelmével és a jogsérelmek orvoslásával.”

Sok LGBT közösség célja a nem bináris nemek elfogadottá tétele világszerte. Sikereiket jelzi, hogy sok országban a hivatalos dokumentumokon a „férfi” és a „nő” mellett létezik egy „egyéb” opció is. Németország, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, India, Pakisztán és az Egyesült Államok ily módon mind elismerik a nem bináris nemek létezését.

Bár ez az esemény mérföldkőnek számít, Dél-Koreában az LGBT közösséget a társadalom többsége még mindig nem fogadja el. Egy viszonylag friss OECD-jelentés eredménye szerint a dél-koreaiak több, mint fele nem elfogadó az LGBT közösséggel szemben.

Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) szerint „Korea messze elmarad az OECD átlagától a homoszexualitás elfogadottságában, és emiatt az LGBT emberek könnyen válhatnak diszkrimináció áldozatává.”

Korea Times

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük