Elharapódzó kábítószer-fogyasztás az észak-koreai diákok körében

Komoly társadalmi problémákat szül, hogy az észak-koreai gimnazisták egy-egy születésnap alkalmából szívesen nyúlnak a kristálymethez, vagy bingduhoz, ahogy ők nevezik. Han mogüm hasipsio!, tehát „Kóstoljon bele egyet!” – tartja magát a mondás Észak-Koreában.

Észak-Koreában az egészségügyi rendszer összeomlása miatt megszokottá vált, hogy akik a magas gyógyszerárakat nem tudják kifizetni, általában kábítószereket fogyasztanak. Bár az észak-koreai kormány régóta fel akarja számolni a drogfogyasztást, az utóbbi időben a droglaborok száma nőtt, a fogyasztás pedig egyre súlyosbodó méreteket ölt, főként a fiatalok körében.

received_334753973839688
Bingdu, azaz kristálymet (Via Shutterstock)

Március 7-én egy Dél-Phjongan tartománybeli forrás számolt be a DailyNK-nek arról, hogy egy inminbanon (egy-egy észak-koreai szomszédság átfogó csoportja) belül 10-15 fő fogyaszt kabítószereket rendszeresen. A fogyasztók nagyrésze 20-30 év közötti, de sok fiatal, köztük középiskolai tanulók is előszeretettel nyúlnak kábítószerekhez, például kristálymethez, ha összejövetelekről, születésnapokról van szó.

A drogozó fiatalok esetei nem csak a Kimirszenista–kimdzsongilista Ifjúsági Liga (tkp. a KISZ észak-koreai megfelelője), hanem az észak-koreai hatóságok ingerküszöbét is megütötték, akik a kábítószerek előállítóival és fogyasztóival szemben büntetéseket helyeztek kilátásba.

A jelenség nem csak Észak-Korea délnyugati részén, hanem az egész államban megfigyelhető. Észak-Hamgjong tartományban például a kábítószer-kereskedelem a leggyakrabban elkövetett bűncselekménynek számít.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük